2012. május. 31. 17:37 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 31. 17:32 Itthon

Nem lesz ingyenbusz Nagykanizsán

Nem szavazta meg a nagykanizsai közgyűlés többsége azt a jobbikos javaslatot, amely ingyenessé tette volna a városban a közösségi közlekedést. Gábris Jácint képviselő azzal indokolta javaslatát, hogy évente lakosonként mindössze nagyjából 10 ezer forint hozzájárulást kellene fizetniük a városban élőknek, ez az összeg pedig kisebb az éves bérletek vagy egy fél tanknyi benzin áránál is. A bizottságok azonban szervezési, szakmai és gazdasági okokból sem tartották elfogadhatónak az előterjesztést.

Zalatnai László, a Zala Volán Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: évente körülbelül 400 millió forintba kerülne a városnak a javaslat megvalósítása, mert a társaság elveszítené a nagyjából 110 millió forintos árkiegészítését, és most is 60-70 milliós veszteséggel tartják fent a nagykanizsai buszközlekedést.

A közgyűlés végül nagy többséggel elutasította az előterjesztést, így nem lesz ingyenes a közösségi közlekedés Nagykanizsán.

A város képviselői csütörtökön rendeletet alkottak egyes tiltott közösségellenes magatartások szankcionálásáról is. Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) polgármester jelezte: törvénymódosítás miatt kell új formát alkotni az eddig szabálysértési kategóriák helyett, amelyeket a jövőben helyszíni vagy közigazgatási bírsággal lehet sújtani.

Az új nagykanizsai rendelet a tiltott közösségellenes magatartások közé sorolja egyebek mellett a hulladéklerakással, közterületek használatával vagy parkolással kapcsolatos szabályszegéseket. A szabályozás értelmében tilos például közterületen mindenféle állat etetése, és az üzletek nyitva tartási idejének túllépését is szankcionálhatják Nagykanizsán.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.