2012. május. 23. 20:32 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 23. 20:49 Itthon

Prostikkal fizetett a Zóna a reptéri taxitenderért?

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének - értesült az MTI Hírcentrum.

Az m1 szerda esti hírműsora úgy értesült, hogy az örömlányok egy budai hotelban szórakoztatták a Budapest Airport (BA) két vezetőjét 2009 nyarán, a prostituáltakat Veres István rendelte meg.

A kedd este őrizetbe vett cégvezetőt a Híradó szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányokon kívül egy autót és 11 millió forint kenőpénzt is juttatott a BA három akkori vezetőjének. A nyomozók szerint e mellett Veres István három BA-vezetővel összejátszva folyamatosan megtévesztette a cég vezetését, amivel 671 millió forintos kárt okoztak a reptér üzemeltetőjének.

A repülőtéri igazgatóság őrizetbe vette a BA volt jogi igazgatóját és helyettesét is, akikkel szemben a BKV-s megbízási szerződésekkel kapcsolatban már folyamatban van egy eljárás.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az m1-nek azt mondta, kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését is. Papp Gábor, Veres István és a volt jogi igazgató ügyvédje azt mondta, védencei tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden közölte az MTI-vel, hogy különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a BA volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját.

A rendőrség tájékoztatása szerint V. István és bűntársai, R.-V. Krisztina, a BA Zrt. korábbi jogi igazgatója, helyettese, Sz. György jogász és L. Zs. repülőtéri előtérvezető egymással összejátszva, jogtalan haszonszerzés céljából valótlan fuvaradatok lejelentésével, szerződésmódosításokkal megtévesztette, illetve tévedésben tartotta a Budapest Airport Zrt. vezetését a repülőtéri taxis személyszállítási szerződéssel kapcsolatban 2006 és 2010 között, így az eltelt időszakban a cégnek 671 millió forintos kárt okoztak.

A BKV-s ügyben Sziebert Györgyöt, volt BKV-s jogi igazgatót - kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A vesztegetési ügy 2009. december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A rendőrök először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak vissza a gyanúsítottak több millió forintot, ezt vehette át aznap egy óbudai mélygarázsban a vesztegetés közben tetten ért Sziebert György. 

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. akkori jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Sziebert eddig házi őrizetben volt, Rényi-Vámossal szemben lakhelyelhagyási tilalom volt érvényben. 

A Zóna Taxi 2010 decemberig volt a Ferihegyi repülőtér taxiszolgáltatója. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az év október elején írta ki a taxitendert, amelyet november közepén a Főtaxi nyert meg.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.