Botrány a parlamentben a tiszaeszlári beszéd miatt
Etikai bizottság elé állíttatná a tiszaeszlári vérvádat a parlamentben felidéző jobbikos képviselőt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az LMP és az MSZP felszólította Baráth Zsoltot, hogy adja vissza mandátumát, szerdán pedig kezdeményezni fogják, hogy a parlament is tárgyaljon az ügyről. A kormány elfogadhatatlannak tartja a a jobbikos képviselő kijelentését, a Mazsihisz levélben fordult Lezsák Sándorhoz.
"Ahogy korábban Gyöngyösi Márton holokauszttagadó kijelentései kapcsán is tettük, most ismételten felszólítjuk Lezsák Sándor házelnök urat, hogy kezdeményezze eseti etikai bizottság felállítását és Baráth Zsolt felelősségre vonását" - írta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija közleményében Baráth Zsolt jobbikos képviselő tegnapi felszólalásával kapcsolatban. Az EMIH egyben arra kérte a kormányt és az országgyűlési képviselőket, hogy nyíltan álljanak ki a gyűlöletkeltés ellen és határolódjanak el az európai normákhoz méltatlan, múltban megrekedt gyalázatos eszméktől.
Tiszaeszlár a Házban
Baráth Zsolt kedden a parlamentben ugyanis napirend utáni felszólalásában felidézte a 130 évvel ezelőtt történt tiszaeszlári eseményeket, azt állítva, hogy még mindig nem derült ki az igazság. 1882-ben a nyírségi faluban eltűnt, majd holtan találták Solymosi Eszter cselédlányt, akinek halálával kapcsolatban a vérvád középkori babonáját felelevenítve meghurcolták a Tisza menti település zsidó lakosságát, azzal vádolva őket, hogy rituális gyilkosságot követtek el. Az ügy országos, sőt, európai botránnyá dagadt és a magyarországi antiszemitizmus felerősödését eredményezte. Az 1883-ban lefolyt per során a zsidókat védő Eötvös Károly és védőtársai bebizonyították, hogy a rituális gyilkosság vádja hamis, Tiszaeszlár pedig az antiszemitizmus kirívó példájaként maradt meg az emlékezetben.
Köves Slomó ezért megdöbbenésének adott hangot, hogy 2012-ben a beszéd mindenfajta rendzavarás nélkül elhangozhatott, sőt, voltak, akik meg is tapsolták; megköszönte a beszédre válaszoló Fónagy János államtitkárnak, hogy azonnal hangot adott felháborodásának, és kijelentette, "ezzel a beszéddel a Jobbik oda sorolta magát, ahova sokan gondolják", majd azt mondta, a Jobbiknak és a felszólalónak számolnia kell a magyar társadalom és a világ ítéletével.
Reakciók
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szintén tiltakozik, szerdán este eljuttatott közleményükben azt írták, levélben fordultak Lezsák Sándorhoz, az Országgyűlés elnökének feladatát ellátó alelnökhöz, s ebben azt hangsúlyozták: a felszólalás sérti az alaptörvény nemzeti hitvallásában rögzített elveket, és alkalmas arra, hogy Magyarországot a "középkorba vesse vissza, a magyar társadalmat a faji gyűlölet szakadékába taszítsa".
Arra hívták fel a parlament alelnökét, a kormánypártokat és a kormány tagjait, ne engedjék, hogy "Magyarország a gúny és megvetés tárgya legyen az egész világon", ne engedjék, hogy a magyar nép többségét, a magyar parlamentet "a fasiszta csőcselék szavai alapján ítéljék meg".
Az LMP közleményében szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a tiszaeszlári vérvád felemlegetése nem a múlttal való szembenézés, hanem "hideg politikai számításból történelmi leckének hazudott uszítás és alig burkolt antiszemitizmus", a párt frakcióelnöksége szerint ezért Baráth Zsolt méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen, az LMP pedig felszólítja, hogy adja vissza mandátumát. Szerdán a Házbizottság ülésén a párt képviselője javasolni fogja, hogy vegyék napirendre ezt a témát.
Steiner Pál MSZP-s képviselő szerda délután közölte, pártja szerint is le kell mondania parlamenti mandátumáról Baráth Zsoltnak, amennyiben pedig a Jobbik nem hívja vissza képviselőjét, akkor "a Jobbik egy náci párt". Steiner szerint a kormánypártok "cinkosan eltűrik" a hasonló hangokat, valamint bírálta a legfőbb ügyészt is, amiért Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő holokauszttagadási ügyében eddig nem történt előrelépés.
A kormány is megszólalt
A kormány szerda este közleményben reagált az ügyre. "Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartják" az elhangzott kijelentést, az ugyanis "ellenkezik mindennel, amit a magyar Országgyűlés és a kormány alapvető értéknek tekint". A kabinet nevében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a kormány - az új alaptörvényben és a magyar jogrendben rögzített módon is - a leghatározottabban elítél minden olyan megnyilatkozást, amely bármely, Magyarországon élő társadalmi csoport vagy kisebbség ellen nyíltan vagy burkoltan irányul.
A Facebookon ezzel párhuzamosan új csoport is alakult Baráth Zsolt felszólalása miatt, amely a "Baráth Zsolt mondjon le, semmi keresnivalója náciknak a Parlamentben" nevet viseli.
fzs