Schmitt utóda: óvatosabb lett a Jobbik és az LMP
A Jobbik és az LMP is kivárna azzal, hogy hivatalos államfőjelöltet nevezzen meg az új köztársasági elnök személyéről történő esti ötpárti egyeztetésig - közölte a két párt a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. A Jobbik korábban Morvai Krisztinát tartotta megfelelőnek a posztra, most azonban azt közölték, saját jelöltjük egyelőre nincs. Még az LMP sem akar "nevekkel dobálózni". A párt szerint bár Schmitt "olvasatlanul" írta alá a törvényeket, meg kell köszönni neki, hogy ellátta a posztot.
A kormánypártoknak kellemetlen a Schmitt Pál lemondásával előállt helyzet, az országnak pedig szégyenteljes. A kormánypártoknak sürgetővé vált, hogy kiszabaduljanak ebből a kommunikációs térből és a válság megoldódjon - közölte Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A lemondással kialakult helyzet korántsem olyan súlyos, mint a hozzá kapcsolódó morális válság - tette hozzá.
Vona szerint az államfői méltóságot mielőbb helyre kelle állítani, részben ezért javaolják azt, közvetlenül válasszák meg Schmitt Pál utódját. Korábban ez a javaslat nem került napirendre, de a pártelnök szerint most Lázár János nyitottnak mutatkozott, hogy a hétfő esti ötpárti egyeztetésen megvitassák a kérdést.
A Jobbik nem támogatja sem Sólyom László, sem Kövér László esetleges jelöltségét. Bár a párt szóvivője, Dúró Dóra korábban azt mondta, Morvai Krisztina lehet a Jobbik államfőjelöltje, most Vona Gábor azt közölte, saját jelöltjük nincs, megvárják, hogy a többi párt nyitott-e a közvetlen államfőválasztásra. Mindenesetre Vona szerint legalább húszezer ajánlószelvény kellene a jelölteknek.
Az LMP részéről Jávor Benedek frakcióvezető üdvözölte, hogy a Fideszben rájöttek, nincs más megoldás a Schmitt-ügy kapcsán. Úgy tűnik, sem a Fidesz, sem Schmitt nem értette meg a lényeget, a dolgozat hibáit próbálták magyarázni - tette hozzá. Az esetleges jelöltről most annyit mondott, egyelőre nem akarnak nevekkel dobálózni.
Bár Schmitt Pál korábban "olvasatlanul" írta alá a Fidesz törvényeit még az elfogadásuk napján, az LMP szerint mégis meg kell köszönni, hogy az államfő két évig ellátta a tisztségét. A pártnál bíznak abban, hogy a következő köztársasági elnök komolyabban veszi a posztot.
A Schmitt-ügy kapcsán kialakult erkölcsi válság Jávor szerint nehezen állítható helyre, és Magyarországnak nemzetközileg is helyre kell állítania a presztízsét. Az LMP-nél azt is remélik, hogy a Fidesz személyzeti politikája változni fog és nem egy pártpolitikai elfogultsággal rendelkező jelöltet állítanak majd.