Örömmel fogadta a filmezéshez használt lőfegyverekről szóló módosító javaslatot a Brad Pitt-film fegyverszakértője. A törvénybe a filmbeli akciókhoz használatos eszközök is külön bekerülnek.
A Brad Pitt zombifilmjének forgatására behozott fegyvereket foglalt le ősszel a terrorelhárítás. Most az egyik fideszes országgyűlési képviselő módosító javaslata próbálja orvosolni az abszurd helyzetet azzal, hogy a filmgyártási célú lőfegyverek bekerülnek az új fegyvertörvénybe.
Mint emlékezetes, 2011 októberében a Terrorelhárítási Központ (TEK) mintegy száz éles lőfegyvert – katonai sorozatlövőket, gépfegyvereket, géppuskákat, kézi lőfegyvereket és távcsöves puskákat – foglalt le a vecsési vámszabad területen. Ezt követően derült ki, hogy a fegyvereket Brad Pitt Magyarországon forgatott filmjéhez – World War Z – hozták be Nagy-Britanniából.
A TEK lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett, mondván, a magyar szabályok alapján éles lőfegyvereket nem, csak hatástalanítottakat lehetett volna behozni. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azonban elutasította azt, mivel a vámszabad területre beérkezett fegyvereket még az előtt lefoglalták, hogy azokat bárki átvette volna, így büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.
Gajdos Béla, a film fegyverszakértője szakszerűtlennek minősítette a TEK akcióját, mert mint lapunknak elmondta, megvolt minden engedély a fegyverek Magyarországra hozatalához, amit könnyen ellenőrizhettek volna a terrorelhárítók, ha bekérik a papírokat. A nyomozás megszüntetése után egyébként úgy tudjuk, hogy a TEK senkitől, így a produkciótól sem kért bocsánatot a feleslegesen okozott késedelemért és kiadásokért.
Jogi támogatás az üzletágnak
Éppen a TEK fiaskójával és az évek óta változatlan szabályozással indokolta a hvg.hu-nak Kulcsár József fideszes országgyűlési képviselő azt, hogy a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvényhez módosító indítványt nyújtott be február 14-én a filmek gyártásánál használt lőfegyverek tartásának szabályozásához. Indoklása szerint „a művészeti, kulturális és szórakoztatóipari filmalkotások készítésével foglalkozó üzletágak hazai fejlődésének előmozdítása érdekében alkossa meg a ház a kifejezetten ilyen jellegű használatra szánt – úgynevezett filmgyártási célú – lőfegyverekre vonatkozó speciális szabályokat”.
Kulcsár József elmondta, akár már február 20-án elfogadhatja javaslatát a parlament. „Ez csak egy kis finomítás a már elfogadott fegyvertörvényen. Már akkor felvetődött a filmgyártási célú lőfegyverek kérdésének szabályozásának szükségessége, amikor a terrorelhárítók lecsaptak a filmforgatáshoz behozott fegyverekre, és azt a filmszövetség is sürgette” – közölte a politikus. Úgy véli, nem büntethetik a filmszakmát, és többet nem hozhatják olyan helyzetbe, mint Brad Pittéket. „Ennél sokkal nagyobb horderejű dolognak tartom azonban az elfogadott törvényben azt, hogy a fegyverek nyilvántartásával ezután azok nyomon követhetőek lesznek, illetve hogy az engedélyeztetés menetének könnyítésével csökken a bürokrácia is.”
Vaktöltény
A színházi fegyver eddig "a lövedék kilövésére alkalmatlan, csak riasztótöltény (vaktöltény) működtetésére alkalmas eszközként" szerepelt a jogszabályban. Gajdos Béla a TEK akciója után arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy fegyveres akciójeleneteket nem lehet olyan, a magyar szabályok szerint hatástalanított fegyverekkel forgatni, amelyek lövedék kilövésére alkalmatlanok. Ezért az éles lőfegyverek csövére kerül egy szűkítő, amely nem enged mást beletölteni, mint vaktöltényt.
Ezt a faramuci helyzetet rendezi a módosító indítvány. Az ugyanis azt tartalmazza, hogy a színházi fegyver „kifejezetten vaktöltény működtetésére készült, lőfegyverből kialakított fegyver, amelynek csövét (forgódobját) úgy alakították át, hogy az a fegyverhez eredetileg használható lőszer befogadására nem alkalmas, illetve a csőben elhelyezett szűkítések megakadályozzák űrméretes lövedékek kilövését". Színházi fegyvernek számít még a lövedék kilövésére alkalmatlan gáz- és riasztófegyver, amelyet színházi fegyverként kívánnak használni.
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor annak a szervezetnek lehet engedélyezni filmgyártási célú lőfegyver tartását, amely megfelel egy kormányrendeletben meghatározott feltételeknek, és ezentúl joga lesz külön engedély nélkül vaktöltényt készíteni az engedélyezett fegyverhez.
Gajdos Béla a hvg.hu-nak azt mondta, örül a módosításnak, de kíváncsi arra, a szabályozás hogyan működik majd a gyakorlatban. „Ideje volt már rendezni ezt a kérdést és a filmgyártási célú lőfegyvert bevenni a törvénybe.” Ugyanakkor megjegyezte: a megfelelő szabályozás mellett fontos, hogy a jogszabályokat be is tartsák, ugyanis ha nem hozzáértők végeznek fegyverszakértői munkát, akkor az veszélyes is lehet. „Voltak ilyen helyzetek – tette hozzá –, de eddig a szerencsének köszönhetően nem történt baleset.”