2012. február. 10. 14:46 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 10. 16:46 Itthon

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett a Jobbik ellen az MSZP

A nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt feljelentette Gyöngyösi Mártont, a parlament külügyi bizottságának jobbikos alelnökét Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő. Az MSZP ügyészségi vizsgálatot is kezdeményezett a Jobbik ellen.

A feljelentést a Legfőbb Ügyészségen tették, noha a vádhatóságnak véleményük szerint hivatalból kellene eljárnia a jobbikos képviselővel szemben - mondta Steiner Pál pénteken.

Az MSZP-s politikus azt is bejelentette, hogy a pártelnökkel közösen a XI. és XXII. kerületi ügyészségen törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett a Jobbik ellen, miután Gyöngyösi Márton a párt politikusaként a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.

Steiner Pál szerint a törvényességi ellenőrzés során az ügyészség azt vizsgálja, hogy a Jobbik tevékenysége megfelel-e az alaptörvénynek, és ha működését alkotmányellenesnek találja, a folyamat vége a párt feloszlatása lehet.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.