Teljesen új rendszerben folyik az MSZP-ben a tisztújítás, valószínűleg valamennyi posztra több jelöltet állítanak. – Nyílt verseny lesz, ez is megkülönbözteti a pártot a Fidesztől a „húsz éve bebetonozott elnökével” – mondta lapunknak Botka László. Várhatóan számos új arc tűnik fel a párt országos vezetésében.
„Nincsenek mutyik, nincsenek háttéralkuk, hogy ’te ennek indulsz, én meg annak, és majd egymást támogatjuk’, nincsenek ilyen—olyan jelölőbizottságok: aki elindul, annak bele kell állni, járnia kell az országot, pályázatot írnia, aztán döntsön a tagság” – mondta az MSZP országos vezetésének egyik tagja a hvg.hu-nak a tavaszi tisztújításról. Bár erre csak a március 31-i kongresszuson kerül majd sor, a megreformált jelölési folyamat miatt már most elég nagy a mozgolódás a pártban.
Az új rendszerben ugyanis minden megyei szervezet elnökjelöltjének a megyei tagság tíz százalékának támogató aláírását kell megszereznie ahhoz, hogy egyáltalán a szavazólapra kerüljön a neve, míg a pártelnökjelölteknek a teljes tagság tizedétől kell begyűjteniük a szignót, mégpedig személyesen. Nem csoda, hogy az eddig ismert két induló már most az országot járja. Mesterházy Attila jelenlegi elnök információink szerint például Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyébe utazik, de eddig ismert egyetlen kihívója, Szanyi Tibor is azt mondta a hvg.hu-nak, hogy sorra látogatja a helyi szervezeteket.
Fiatalítás
Szanyi szerint egyébként ahol megfordul, ott „a megjelentek 99 százaléka aláírja a támogató íveket, de nincs kétségem afelől, hogy ezt megteszik Mesterházy Attilának is, nincs ezzel semmi gond, a szabályok megengedik ezt”. Arról, hogy szerinte egyébként a pártban kik (mely platformok, megyék stb.) támogatják, Szanyi Tibor azt mondta, még nem tudja, de „most még nem is akarja tudni, a fő cél, hogy mindenki szavazzon, minél többen induljanak a posztokra, mindenhol legyen többes jelölés”.
„Utoljára 2004-ben volt kettős jelölés pártelnöki posztra az MSZP-ben, vagyis bárki győz, mindenképpen nyer azzal, hogy elmondhatja, a Fidesszel szemben itt legalább nyílt verseny van még a pártelnöki posztért is” – mondta forrásunk, aki szerint várhatóan teljesen átalakul a pártvezetés. Mint ismert, Mesterházy Attila tavaly azt kérte, a pártvezetés idősebb tagjai lépjenek egyet hátra, és nyissanak teret a fiataloknak, forrásunk szerint így várhatóan kikerül az országos elnökségből Balogh András, Kovács László és Korózs Lajos is.
Puch László volt pártpénztárnok például biztosan nem marad az elnökségben, ami forrásunk szerint jelzésértékű. „Puch László elvállalta a jelölőbizottság elnöki tisztét, ami kizárja, hogy újra elinduljon, ez szerintem egy üzenet Kiss Péternek, Lendvai Ildikónak, Baja Ferencnek is: Puchhoz hasonlóan ideje nekik is háttérbe vonulniuk, de szerintem ezt az érintettek is így gondolják, nem hiszem, hogy ebből bármilyen konfliktus lenne” – mondta a párt belső berkeit belülről ismerő forrásunk.
Feltettük a kérdést Szanyi Tibornak is: ő mennyire érzi találva magát Mesterházy Attila szavaitól? „Én politikai-vezetői értelemben csitri vagyok Mesterházy Attilához képest, hiszen 2010 előtt nem viseltem pozíciót a pártban, ő viszont 2002 óta elnökségi tag. De említhetném Ujhelyi Istvánt vagy Botka Lászlót is, mindketten hosszú ideje az MSZP első vonalának tagjai” – mondta a hvg.hu-nak Szanyi Tibor.
A két – vagy több – elnökjelölt pályázata egyébként nyilvános lesz, Szanyi Tibor és Mesterházy Attila is dolgozik a sajátján, a kihívó is csak annyit árult el a részletekről, hogy „erősítené a párt mozgalmi jellegét”, ami azt jelenti, hogy a „mostaninál sokkal több pártrendezvényt, népünnepélyt, demonstrációt szervezne”, a pártvezetésben 50-50 százalékra egyenlítené a nemek arányát (az egyik alelnök is nő lenne) a program egyik sarkalatos pontja pedig a fiatalok bevonása a politikába.
„Szerethető párt legyen”
„Meg akarom értetni a fiatalokkal, hogy a demokrácia az ő eszközük az életük jobbá tételére, ezért fontos, hogy részt vegyenek a politikában, legalább úgy, hogy minden választáson élnek szavazójogukkal. Emiatt minden ’nagy ügyet’ a fiatalokkal is meg kell beszélni, hiszen őket is érinti, a harmadik fontos mondanivalóm pedig, hogy az ország gazdasági növekedése is az ő vállaikon nyugszik, ezért nagyon fontos például az egyetemi képzés kérdése, hiszen a Fidesz a lehetőségek szűkítésével éppen a jövő növekedése elől szívja el a levegőt” – mondta Szanyi Tibor. A képviselőnek egyébként mostantól „minden héten lesz egy erős mondata” elnökjelölti kampánya részeként, az e heti mondat így hangzik: „Én akarok az MSZP 1-es számú aktivistája lenni.”
Az MSZP parlamentjének számító Választmány elnöki tisztségéért is többen indulnak majd, a posztot most betöltő Simon Gábor várhatóan újra indul, Botka László szegedi polgármester már jelezte, hogy ő is elindul, és beszélik, hogy Hiller István is ringbe szállhat. A Szegeden hat nyertes választást maga mögött tudó Botka László neve időről-időre lehetséges pártelnökként is felmerül, erről a polgármester azt mondta a hvg.hu-nak, azért választmányi elnöknek indul, mert ez az az országos pozíció, amit lelkiismeretesen el tud látni úgy is, hogy közben nem adja fel a polgármesterséget.
Botka terveiről csak annyit árult el, „új típusú, szerethető, hiteles MSZP felépítésében" szeretne részt venni, ehhez választmányi elnökként úgy érzi, hozzá tudna járulni, hiszen ez a testület felelős a képviselőjelöltek, a választási listák összeállításáért, valamint a politikai stratégia kidolgozásáért. Utóbbival kapcsolatban a polgármester azt mondta, „most van itt az ideje a demokratikus politikai erőknek alternatívát mutatni a kormánnyal szemben”, így támogatja az ellenzéki erők együttműködését.
A következő hetek tehát kampánnyal telnek az MSZP-ben, elképzelhető, hogy a két jelölt személyesen is „megütközik” majd egymással egy vita keretében. Bár egyelőre senki nem tervezi, hogy ilyet szervez, Szanyi Tibor szerint „ahogy közeledik a kongresszus, úgy lesz egyre sűrűbb a programunk mindkettőnknek, így elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyen olyan alkalom, ahol le tudunk ülni együtt is a terveinkről beszélni”.