Az MSZP erősebb lett Gyurcsány Ferenc és követői kilépésével - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila szerint a szocialistákon nem fog múlni az ellenzéki összefogás, de a Jobbikkal nem hajlandók egyezkedni.
Le tudtuk zárni a belső vitáinkat, Gyurcsány Ferencék kiválása óta alig kellett az MSZP belügyeiről beszélni. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vitáink, de azokat a párt fórumain belül tudjuk tartani - mondta Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint sikerült kulturált és normális módon menedzselni a kiválást. Hozzátette: az előzetes várakozások szerint jóval kevesebben, a 30 ezer párttagból csak nagyjából 500-an léptek ki az MSZP-ből.
Arról, hogy Bajnai Gordon szerint a kormányváltáshoz elkerülhetetlen az ellenzéki erők összefogása, Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP semmilyen formában nem működik együtt szélsőjobboldali párttal, de minden más demokratikus szervezettel igen. Nem tartom elégségesnek azt, hogy a Fidesz és Orbán Viktor leváltására szövetkezzünk. A stabil kormányzáshoz egy programalapú együttműködés kell, amit jó előre meg kell határozni - emelte ki a politikus, elmondva azt is, hogy jó viszonyban van Bajnai Gordonnal. A Haza és Haladás Alapítványnál fontos műhelymunka folyik, amit szeretnénk becsatornázni - tette hozzá.
Orbán Viktor kompromisszumkészebb, együttműködőbb stílusban beszélt az elmúlt napokban az Európai Unió kérései kapcsán, és látható módon ez erősíti a Magyarország iránti bizalmat - mondta Mesterházy Attila, aki a mai Orbán-Barroso-találkozótól azt várja, hogy "konkrét megállapodás közeli helyzetet fog hozni". Hozzátette: végre nyilvánvalóvá válik, pontosan mit követel az unió, és a kormányoldal valóban hajlandó-e a vitatott törvények megváltoztatására.