Itthon Kapcsándi Dóra 2011. október. 26. 20:24

Mégsem szakmai alapon folytak a kirúgások a közmédiánál?

Arányaiban a legnagyobb számban ismét műsorkészítőket- és vezetőket, szerkesztőket rúghatnak ki a közmédiumokból heteken belül. Nagy Navarro Balázs, az MTV telephelyi üzemi bizottsági tagja szerint ezzel igencsak megkérdőjeleződik a közmédiumok vezetésének korábbi leépítéseket kísérő indoklása.

Bár  nyáron a közmédiumok vezetői főleg műsorvezetőket, műsorkészítőket rúgtak ki (voltak olyan munkakörök a műsorkészítők között, ahol a munkavállalók 25-40 százalékát is elküldték), a tiltakozó érdekképviseletek ígéretet kaptak rá, hogy az akkor már beígért újabb elbocsájtási hullám már nem őket érinti elsősorban. Ehhez képest – mint azt Nagy Navarro Balázs, a közmédiumoknál működő üzemi bizottság és az MTV telephelyi üzemi tanácsának tagja a hvg.hu-nak elmondta, már elkészült a 414 nevet tartalmazó lista, amin a többi munkakörhöz képest ismét aránytalanul nagy számban műsorkészítő munkatársak szerepelnek.
 
Bár az utcára kerülők neve még nem ismert, az már biztos, hogy közülük a legnagyobb csoportot a szerkesztők, szerkesztő-riporterek, műsorvezetők jelentik majd. Számos gyártásvezetőtől is megválnak majd, ehhez képest más foglalkoztatotti csoportokban 3-4-5 munkavállalónak kell új állás után néznie.

Szakmaiságról beszéltek

„A nyáron azt mondták, hogy szakmai alapon döntöttek, a kirúgottak vagy alkalmatlanok voltak a feladatuk elvégzésére, vagy nem volt rájuk szükség. Ehhez képest most olyan jelzéseket kapunk a kollégáktól, hogy többeknek két-három ember munkáját kellene elvégeznie. A fizikai teljesítőképesség határán dolgoznak emberek, lesz olyan ezen a listán, aki maga kérte felmentését, mert nem bírja tovább” – mondta Nagy Navarro Balázs.

A kirúgottak listája már kész, az érdekvédők vitatják, hogy szakmai alapon döntöttek volna
MTI / Beliczay László

Az érdekvédő szerint a nyáron a műsorvezetők-, készítők nagy számú elbocsájtása melletti egyik érv volt még az is, hogy az új műsorszerkezethez pont annyi emberre lesz szükség, ahányan maradni fognak, és a második körben elsősorban az informatikusok, a műszaki személyzet, az archívumok munkatársai lesznek érintettek.

„Ha most kiderül, hogy ismét szerkesztőket, riportereket kell a legnagyobb számban kirúgni, az számomra igencsak megkérdőjelezi a nyári döntések szakmaiságát” – mondta Nagy Navarro Balázs.

Cél a külsős gyártás 

Az érdekképviseleti vezető szerint ez felveti, hogy talán minél több műsort akarnak kiadni külső gyártásba. A Műsorszolgáltatást Támogató Alap vezetése szerint azonban nem ez az ok, hanem az, hogy csak az átszervezések után derült ki igazán, kire nem tartanak igényt az új struktúrában.

A külső gyártásba adás tendenciáját egyébként nem nagyon tagadják az érintettek, Rákay Philip, az MTV intendánsa a Demokratának azt nyilatkozta, „ez a tendencia” a modern televíziózásban.
 
A leépítésekről az első egyeztetés már megtörtént, ezen elsősorban az alapelvekről, a szükséges adatok bekéréséről és a korábbi leépítések tapasztalatairól volt szó. A következő forduló jövő csütörtökön lesz, addigra valószínűleg kiderül, hogy végül hány embert menesztenek a két köztévé, az MTI és a Magyar Rádió MTVA-hoz került munkatársai közül. A jogszabályok szerint tizenöt nap van a konzultációra, addig elvileg el kell dőlnie, pontosan kinek kell felállnia.
 
Közben zajlik az a per is, amit a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete indított az első csoportos létszámleépítés jogellenességének megállapítása tárgyában. Szeptember elején a Fővárosi Munkaügyi Bíróság nem jogerősen, egy úgynevezett marasztalásos végzésben a szakszervezet  keresete alapján kimondta a jogellenességet, mivel a tárgyalásig az MTVA semmilyen ellentmondással nem élt. Ez azóta megtörtént, így a per folytatódik. Nagy Navarro Balázs szerint napokon belül megkapják az értesítést az újabb tárgyalás időpontjáról.

Hirdetés