2011. augusztus. 06. 08:35 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 06. 08:34 Itthon

Előzetesben marad Földesi-Szabó László

Előzetes letartóztatásban marad az Egymásért-ügyben első fokon hét év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László - tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap szombati száma ismerteti, hogy nemcsak az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnökének védője, a vádhatóság is házi őrizetet indítványozott, de a bíróság úgy döntött, hogy a gyanúsított rács mögött marad. Berényi András ügyvéd a Magyar Nemzetnek különös fordulatként értékelte, hogy az első- és másodfokú bíróságok annak ellenére utasították el a kényszerintézkedés enyhítését, hogy azt nemcsak ő, hanem a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebviteli Főügyészség is indítványozta.

A táblabíróság azzal indokolta döntését: szabadlábon hagyása, illetve házi őrizetbe helyezése esetén fennáll a veszélye, hogy Földesi-Szabó szökéssel nehezítené az eljárás sikeres befejezését, és tavaly december 22-e óta (ekkor tűnt el ítélethirdetés közben a vádlott a tárgyalóteremből) nem álltak be olyan változások, amelyek alátámasztanák az indítványt.

A féléves bujkálás után a fővárosban május 18-án elfogott Földesi-Szabóval szemben akkor még a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatott eljárást adócsalás gyanújával, majd az ügyet a Budapesti Katonai Ügyészség vette át. Az ügyészek minden addig keletkezett iratot államtitokká minősítettek, majd vélhetőleg nyomozási alku részeként az addigi terhelt az eljárás tanúja lett. Védője a Hír Televízió műsorában utalt arra, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrány nyomozását ügyfele vallomásai is segítették - olvasható a Magyar Nemzetben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.