Itthon hvg.hu 2011. július. 28. 14:01

Földönfutóvá vált Földesi-Szabó László?

Tízmillió forintnál többel tartozik az adóhivatalnak az előzetes letartóztatásban lévő, csempészet miatt hét évre elítélt alapítványi vezető, Földesi-Szabó László. Nyugdíja gyermekeinek eltartására megy el, illetve lehet, hogy annak egy részét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is letiltja, hogy így hajtsa be a férfin a követelését. Ezek alapján az egykor jólétben élő Földesi-Szabó számlája szinte teljesen megcsappanhatott.

Úgy látszik, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kurátorának, Földesi-Szabó Lászlónak minden pénze elfogyott. A társadalmi szervezet egykor magasan fénylő csillaga mára leáldozott: tavaly év végén a volt Vico-székházban nívósan berendezett irodából kipakoltak, a telefonokat kikapcsoltatták. A bujkáló Földesi-Szabót idén május közepén fogták el. A hvg.hu-nak ismerősei azt mondták: nem hiszik, hogy a kurátornak lenne pénze. Pedig a büntetőeljárás során kilencszázmillió forintot - ami az Egymásért Egy-Másért Alapítvány házipénztárában volt - próbáltak számon kérni rajta, de ő nem árulta el, hol van a pénz. Emiatt sikkasztásért is eljárás indult a férfival szemben.

Kisnyugdíjas lett?

Ha valóban elfogyott a pénz, és Földesi-Szabónak nincs más „bevétele”, mint a nyugdíja, akkor abból sem sok marad nála. A bírósági tárgyaláson azt kérte ugyanis, hogy két gyermekének a tartásdíját abból vonják le. Ha a férfinak a nyugdíján kívül lenne hivatalos jövedelme, akkor arra valószínűleg lecsapna a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szervezet által nyilvánosságra hozott, a tízmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek között ott található Földesi-Szabó neve is.

Földesi-Szabó László sikerei csúcsán: mára csak a nyugdíj maradt?
Stiller Ákos

Az adóhivatal a nagy hátralékot mindig igyekszik mérsékelni, és megpróbálja az ingó vagy ingatlan vagyon végrehajtását. "Végrehajtásra a nyugdíjból is van lehetőség; az adós társadalombiztosítási nyugellátásából legfeljebb 33 százalékot lehet levonni. Több – különböző hitelezőtől származó – letiltás esetén a nyugdíj 50 százalékáig van lehetőség a levonásra" - közölték a hvg.hu-val. Azt azonban, hogy Földesi-Szabó László esetében mekkora tartozásról van szó, a NAV-nál adótitokra hivatkozva nem árulták el. Földesi-Szabó ügyvédje, Berényi András pedig nem tudta a hvg.hu-nak megmondani, mikori és miből tevődik össze ez a tetemes tartozás.

Az ilyen nagy pénzügyi elmaradások általában cégekhez kötődve keletkeznek. Földesi-Szabó László neve – még csak Szabó Lászlóként – a cégnyilvántartás alapján a New Sansz – korábban Win&Mk – Kft.-ben bukkant fel. A férfi 2003-tól 2006. január 25-ig volt tulajdonos az alapítvány ötletgazdájának tartott Jakubinyi Róbert fiaival, Lászlóval és a szervezetet megalapító Rolanddal a pályázatírással próbálkozó New Sansz Kft.-ben.

A cég tevékenysége kapcsán – mint azt megírtuk – még 2004-ben büntetőeljárás indult csalás gyanúja miatt. Az üzletviteli tanácsadás, motorkerékpár-kereskedelem és -javítás mellett 2006-tól kavics-, homokbányászatot, közúti teherszállítást, illetve juh-, kecske- és lótenyésztést is tevékenységi köre között szerepeltető New Sansz idén már nem sok esélyt kap az adóhivataltól: a NAV 2011. március 8-án elrendelte a vállalkozás adószámának felfüggesztését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.