Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kutatóriumi elnöke tavaly decemberben sétált ki a bíróságról, azóta nem találták.
Elfogták kedden az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnökét - közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője. A szóvivő tájékoztatása szerint a férfit Budapest egyik közterületén sikerült elfogniuk az NNI munkatársainak. Az Index a Független Hírügynökségre hivatkozva azt írta, a bujkáló férfit egy kőbányai panellakásban fogták el, délelőtt 10 órakor.
Földesi-Szabót korábban első fokon hét év börtönre ítélte csempészet és sikkasztás miatt a Fővárosi Bíróság (FB). Az egykori rendőr ezredes egyik vádlott-társa öt évet kapott, egy másikat három évre ítélt, négy további vádlottat ugyanakkor felmentett a bíróság.
Tavaly decemberben, az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásának vége felé, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását indítványozta volna, az elsőrendű vádlott egyszerűen felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből.
Mikor a bíró észlelte, hogy a vádlott engedély nélkül távozott, kérte az ügyvédet, hogy telefonáljon védencének, ám Földesi-Szabó mobilja foglalt volt. Ezután a bíró az FB őrszolgálatától érdeklődött, s tőlük kapta a tájékoztatást, hogy a vádlott percekkel korábban elhagyta az épületet. Ekkor a bíró elrendelte Földesi-Szabó előzetes letartóztatását és a kézre kerítéséhez szükséges intézkedések megtételét, mert - mint mondta - a "tette magáért beszél", továbbá az első fokon kiszabott hétéves szabadságvesztés is indokolttá teszi fogva tartását. Az MTI értesülése szerint a rendőrség azonnal megkezdte Földesi-Szabó keresését.
A vád szerint a közhasznú alapítvány 2005-ben és 2006-ban közterhek megfizetése nélkül hozott az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert Ázsiából arra hivatkozva, hogy az adomány. Az elsőrendű vádlott sajátjaként kezelte az alapítvány sok száz millió forintját is.