Itthon MTI 2011. május. 04. 16:42

Deutsch: azért nem kapunk pénzt, mert nem is pályázunk

Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő szerint eddig egy fillér sem jutott Magyarországra a 2007-től 2013-ig igénybe vehető, mintegy 12 milliárd eurós közvetlen brüsszeli fejlesztési forrásból, egyszerűen azért, mert arra nem pályáztak.

A politikus, a Hét Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség elnöke erről szerdán beszélt Hajdúböszörményben, ahol ülést tartott az önkormányzati szervezet elnöksége. Deutsch Tamás tájékoztatása szerint az említett forrás független a hagyományos pályázati csatornákon igénybe vehető támogatásoktól, arra önkormányzatok, ifjúsági és kulturális szervezetek, tudományos közösségek, civil szerveződések és gazdasági vállalkozások egyaránt közvetlenül Brüsszelnél pályázhatnak.

A szövetségként működő egyesületük - amelynek alapvető célja a Magyarország határai menti települések szorosabb együttműködésének segítése, ezáltal az EU céljainak is megfelelő régiófejlődés, az esélyegyenlőség, a versenyképesség előmozdítása - hétfőn megnyitotta brüsszeli irodáját, amely közvetlen információkkal segíti az önkormányzatokat - tette hozzá a politikus. Bejelentette: nyár végére elkészül az a forrástérkép, amely tartalmazza majd, hogy milyen közvetlen brüsszeli források érhetőek el, s milyen pályázati keretben.

Ezért is várják az egyesületbe az önkormányzatok jelentkezését; jelenleg négy országból - Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna - 60-65 önkormányzat a tagja a Pálfi István néhai néppárti európai parlamenti képviselő és Becsey Zsolt volt néppárti európai parlamenti képviselő kezdeményezésére 2006-megalakult egyesületnek - ismertette Deutsch Tamás.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy további 100 milliárd forint áll rendelkezésre az úgynevezett kétoldalú pályázati rendszerben - például magyar-román, magyar-olasz, magyar-szlovák, magyar-horvát közös pályázati lehetőséggel -, erre eddig alig érkeztek pályázatok a régióból. Deutsch Tamás közlése szerint települési polgármesterek részvételével több, a hajdúböszörményihez hasonló találkozót szerveznek a napokban annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megismertessék az önkormányzatokat a közvetlen pályázás lehetőségeivel.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.