A Jobbik már csak irányt mutatna katonáinak
A Jobbik és a hozzá köthető „polgárőr” egyesület gyöngyöspatai akcióját ugyan nem előzte meg tudatos tervezés, a radikális párt várhatóan „végigturnézza” majd az országot, hogy politikai tőkét kovácsolhasson egyes vidéki településeken tapasztalható feszültségekből.
„Tarsolyunkba a verbunkos dalok lelkesedésén kívül egy huncut garas sem lapult, viszont polgártársainkért s családjainkért tenni akarás annál több” – mutatkozik be honlapján a gyöngyöspatai „járőrözés” miatt elhíresült Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, aminek az égvilágon semmi köze nincs a hivatalosan vett polgárőrséghez. Pedig szeretnék, ha lenne, legalábbis erre utal, hogy év elején az egyesület elnöke, László Attila a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalhoz fordult, kérve, hogy az Országos Polgárőr Szövetség ne használhassa védjegyként a polgárőrség kifejezést.
A hvg.hu-nak több jobbikos forrás is azt jósolta, hogy a Magyar Gárda békési mutációjaként létrejövő egyesület a jövőben teljesen külön fog válni a gárdától és különálló „intézményként” a Jobbik egyik szoros szövetségese lesz. Az exgárdista László Attila eddig sem volt ismeretlen a Jobbik vezetése előtt, az egyesület több pártrendezvényen végzett „rendfenntartói” feladatokat.
Nincs kontroll, csak iránymutatás
A Jobbik vezetése azonban úgy tűnik, tanult a Gárda-ügyből. A pártból származó információnk szerint a harcosabb szerveződéseket Vona Gáborék ezentúl már nem kontrollálni akarják (ahogy próbálták annak idején a Gárda esetében), inkább csak irányt mutatnának azoknak. Az irány viszont nagyon is jól látható: olyan vidéki településeken megjelenni, ahol valós problémákat, feszültségeket lehet felnagyítani és médiaképessé tenné. László Attila egyesülete áprilisban több héten át 24 órás járőrözést akar tartani Hajdúhadházán, de nem az lesz a végállomás.
A romák és a nem romák közötti feszültségből egyébként a párt nem Gyöngyöspatán igyekezett először politikai tőkét kovácsolni az idén. Február elején a borsodi Lakon rendeztek fáklyás felvonulást „a brutálisan meggyilkolt laki és kovácsvágási nénik emlékére” (az eseményen Vona Gábor is felszólalt). Nem kizárt, hogy a következő állomás – Hajdúhadházán kívül – a borsodi Hejőszalonta lesz, ahol egy asszonyt gyilkoltak meg brutálisan – a Jobbik megyei elnöke szerint roma elkövetők. Más forrásaink viszont azt mondták, a párt legközelebb valamelyik nyírségi településen demonstrálna, hiszen Borsodban már volt.
Vonának panaszkodtak
Információnk szerint a gyöngyöspatai erődemonstrációt nem előzte meg tudatos tervezés. Mindössze annyi történt, hogy Vona Gábor egyik gyöngyösi fogadóóráján gyöngyöspatai lakosok panaszkodtak a faluban tapasztalható állapotokról. A pártelnök ekkor megkérte a Barikád TV stábját, hogy menjenek a faluba forgatni. Ebből lett a feszültség, a film ugyanis bejárta az internetet. A gyöngyöspatai akciót végül a Jobbik teljes elnöksége támogatta.
A Jobbiknak a túléléshez különösen szüksége van a vidéki jelenlétre. Az már a parlamenti választások előtt látható volt, hogy az azóta elhanyagolt Magyar Gárda milyen óriási toborzóerővel bír. Csakhogy a Magyar Gárda idővel oszlásnak indult és a szervezeten belül konfliktusok alakultak ki. Ez egyfelől jól jött a pártnak (amely így megszabadult a tehertől, hogy a nyakára tekeredjen egy kontrollálhatatlan szervezet), másfelől viszont gyengítette a kapcsolatot a vidéki szavazók és a párt magját alkotó fővárosi vezetés között. Azzal, hogy a Jobbik a „cigánybűnözésre” hivatkozva körbehaknizza az országot, ismét megtalálhatja a közvetlen kapcsolatot választóival. Egyben jelezheti az emberek felé, hogy a Fidesz-kormány sem tud megbirkózni a romló közbiztonsággal.
Oszlanak és erősödnek
A jelenleg 840 alapszervezettel és 12 ezer taggal büszkélkedő Jobbikban február óta tizenegy alapszervezet szűnt meg, az elmúlt hetekben három baranyai szervezet is feloszlatta önmagát. Mindez azonban nem jelent veszélyes tendenciát a pártra nézve, ugyanis eközben több mint negyven új alapszervezet jött létre. Igaz ugyan, hogy az önkormányzati választások után felerősödtek a belső ellentétek, ezeket azonban nemrég sikerült elsimítania a vezetésnek. Ennek eredményeképp a párton belüli radikálisabb erők megerősödtek, s részben ennek tudható be, hogy a Jobbik újra ráfeküdt a cigánytémára.