2011. március. 25. 18:42 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 25. 18:22 Itthon

21 kórházban még mindig látogatási tilalom van érvényben

Az ÁNTSZ honlapjára pénteken felkerült lista alapján már csak a fővárosban és 11 megyében van egy-egy fekvőbeteg intézményben zárlat, 8 megyében már teljesen feloldották a tilalmakat.

Budapesten a Heim Pál Kórházban és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, Békés megyében a békéscsabai Réthy Pál Kórházban, valamint az Orosháza Kórházban van látogatási tilalom. A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban a korábbi részleges zárlatot február végén az egész intézményre kiterjesztették.

Csongrádban teljes látogatási tilalom van érvényben a szentesi dr. Bugyi István Kórház-Rendelőintézetben, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban, valamint a makói Diószilágyi Sámuel Kórházban. A székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban és a csornai Margit Kórházban is valamennyi osztály zárlat alatt van, de a soproni Erzsébet Kórházban korábban elrendelt teljeskörű látogatási tilalom helyett március 7-től részleges látogatási tilalom van érvényben.

Teljes zárlat van még a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, részleges a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban. A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum valamennyi intenzív osztályára szintén nem mehetnek látogatók, ahogy a Marcali Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézet csecsemő-, gyermek-, és belgyógyászati osztályára sem.

Zárlat van a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban, a mátészalkai területi kórház intenzív osztályán, a dombóvári Szent Lukács Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán, és a celldömölki Kemenesaljai Egyesített Kórházba is csak bizonyos időben mehetnek be a hozzátartozók. Egyik osztály sem látogatható ezeken kívül az ajkai Magyar Imre Kórházban és a noszlopi Alkohol Drogsegély Ambulancia Egyesület Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézetében.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.