2011. március. 07. 12:28 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 07. 12:29 Itthon

Kést vágott az asztalba, mert nem tetszett neki a munka

A miskolci bíróság hat havi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte gyorsított eljárásban azt a férfit, aki a múlt héten egy helyi közintézményben az iratokba vágott egy kést, amikor nem akarta elfogadni a felajánlott munkát.

A Borsod-Abaúj-Zempléni Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökséggel azt közölte: a 47 éves miskolci férfit a munkaügyi központ irányította az állásinterjúra egy helyi közintézménybe még február 28-án. A munkanélküli ember megjelent az adott intézményben, de mivel nem voltak nála a megfelelő iratok, ezért az ügyintéző arra kérte őt, hogy pótolja azokat.

Amikor azonban a férfi visszatért közölte, hogy ő nem akar azon a helyen dolgozni, ezért írják alá a papírjait, amellyel azt igazolják: az intézmény nem kívánja őt foglalkoztatni. Az alkalmazott elmondta, hogy ő ilyen dokumentumot nem adhat ki. A férfi erre kést rántott, amelyet az asztalon lévő iratokba vágott és közölte, márpedig mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja. Ezzel egyidőben hadonászni kezdett a késsel. Az irodában tartózkodó alkalmazottak végül megnyugtatták, az "ügyfél" ezután távozott a helyszínről.

A járőrök rövid idő alatt elfogták az elkövetőt, akivel szemben kényszerítés miatt indítottak eljárást. A Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében állította bíróság elé a gyanúsítottat. A testület a kényszerítőt hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette - közölte a szóvivő.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.