2011. február. 10. 20:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 10. 21:21 Itthon

Hoffmann Rózsa és Pokorni a frakcióülésen vitáztak

Az alkotmányozáshoz hasonlóan oktatási ügyekben is vita alakult ki csütörtökön a Fidesz-KDNP-frakciószövetség siófoki tanácskozásán, azonban közel sem olyan "parázs", mint az új alaptörvény megalkotásával kapcsolatban - számoltak be kormánypárti politikusok. Jelenleg egészségügyi kérdésekről tárgyalnak a képviselők, ami téma lesz a kormány pénteki siófoki ülésén is.

Az oktatással kapcsolatos, koncepcionális jellegű vita ismét Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán (Fidesz), a parlament oktatási bizottságának elnöke között alakult ki.

Fideszes és kereszténydemokrata források közölték, hogy az oktatási törvényekről kibontakozott vita korántsem volt olyan éles, mint az alkotmányozásról szóló. (Kereszténydemokrata forrásokból úgy tudni, a frakciószövetség siófoki ülésén szerda és csütörtök délelőtt is hosszas vita bontakozott ki az alkotmányozás ügyében.)

Az ülésen részt vevő egyik országgyűlési képviselő az oktatási vitával összefüggésben úgy fogalmazott: nem oldódott meg minden nézeteltérés, de össze sem lehet hasonlítani az alkotmányozás ügyében kialakult vitával. Hozzátette, Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között szemléletbeli és koncepcionális különbség rajzolódott ki, s egyik példaként említette, hogy különféleképpen számolnak arról, mennyibe kerülne a pedagógus-életpályamodell bevezetése.

Az oktatás után az egészségügy került napirendre, majd késő este a fideszes Balsai István "semmisségi" javaslatáról lesz szó. Jelenleg az egészségügyi témájú módosításokról tárgyalnak a frakciószövetség képviselői. A kormánypárti politikus elmondása szerint ebben a témában nincs vita, a Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és a minisztérium által kidolgozott koncepció olyan passzusokat tartalmaz, amelyeket reálisnak tartanak. Az ellátórendszerrel kapcsolatos lépések nem váltottak ki ellenérzést - tette hozzá.

Péntek délelőtt Siófokon a frakciószövetség szakmai kabinetjei előtt a kormánytagok ismertetik majd jogalkotási elképzeléseiket. Délben sajtótájékoztatót tart Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Ezt követően, délután a kabinet is kihelyezett tanácskozást tart a Balaton-parti városban.

A kormányülésen téma lesz a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához való csatlakozás, a nemzeti sportstratégia, valamint a népegészségügyi program.

Hirdetés