2010. november. 22. 04:39 Köpönyeg.hu Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 10:06 Itthon

Hózápor, viharos szél: romlik az idő

A héten fokozatosan romlik el az idő: a felhős, borult napok után már hó és fagy is lehet.

Hétfőn sok-sok felhő lesz felettünk, borult időre számíthatunk, sokfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiségű. Megerősödik, néhol viharossá fokozódik a délkeleti szél. Délután 8 és 13 fok között alakulhat a hőmérséklet. Kettős fronthatással számolhatunk - jelzi a köpönyeg.hu.

Kedden eleinte szórványosan, majd főleg a Dunántúlon lehet gyenge eső, zápor, az Alpokalján néhol már havas eső is. 4 és 11 fok közé melegszik a levegő délutánra. Erős lesz az északnyugati szél, jelentős lehűlés kezdődik.

Szerdán a napsütés mellett néha megnövekszik a felhőzet, elszórtan alakulhat ki zápor, egy-egy hózápor. Továbbra is erős, olykor viharos lesz az északnyugati szél. Már csak 5 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

Csütörtökön eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon szórványosan lehet havas eső, gyenge havazás. A reggeli országos fagy után 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Péntektől délnyugat felől újabb nedves, de enyhe levegő érkezik, miközben észak felől hideg levegő áramlik a kontinens belseje felé, ebben a keveredési zónában kiadós mennyiségű csapadék valószínű, délen, délkeleten esővel, északabbra egyre inkább hóval. A hőmérsékletek téliesen alakulhatnak majd advent első vasárnapján is.

Hirdetés
Címkék