2010. november. 08. 18:55 InfoRádió Utolsó frissítés: 2010. november. 08. 18:42 Itthon

Szanyi: ezért kár az alkotmányt szétdúlni

Szanyi Tibor MSZP-s elnökségi tag az InfoRádióban emlékeztetett: azokhoz a törvényekhez nem nyúl a Fidesz, amelyek kötelezővé teszik a végkielégítések kifizetését.

A szocialista párt úgy látja, hogy az eredeti bejelentéshez képest szép visszavonuló a Fidesz részéről - mondta az InfoRádiónak Szanyi Tibor annak kapcsán, hogy a kormánypárt módosította a 98 százalékos különadóról benyújtott javaslatát. Az MSZP elnökségi tagja hangsúlyozta: pártjának eddig is az volt az álláspontja, hogy a megkérdőjelezhető és törvénytelen végkielégítések visszaperelendőek. Ez megoldható a mai jogszabályok alapján is, nem kell új törvény - tette hozzá.

A politikus úgy fogalmazott: azzal, hogy a Fidesz enyhíti a peremfeltételeket, a korábban érintett célcsoport 90-95 százaléka mentesül a "rémálom" alól. E mellett azonban "sok olyan butaságot vissza kellene vonnia a kormánypártnak, amely alkotmány- és jogszabályellenes, valamint összekuszálja a teljes magyar adórendszert". Ha valakinek valamilyen gyanúja támad, hogy törvénytelen kifizetések történtek, akkor erre megvannak a szükséges hatósági eljárások. Ha bebizonyosodik, hogy valóban jogtalan volt a kifizetés, akkor azt vissza lehet perelni, ezért kár az alkotmányt szétdúlni - fűzte hozzá a szocialista képviselő.

Szanyi Tibor emlékeztetett: azokat a kifizetéseket, amelyeket a Fidesz a lelépő szocialista kormány tagjai esetében erkölcstelennek tart, 2002-ben szemrebbenés nélkül felvették a politikusai, ez pedig kettős mérce. Azokhoz a törvényekhez pedig, amelyek a kifizetéseket lehetővé, sőt kötelezővé teszik az állami szervezeteknek, a Fidesz hozzá sem nyúlt - hívta fel a figyelmet a politikus, aki szerint olyan "hülye helyzet" áll fenn, amelyben a végkielégítéseket ki kell fizetni, ám mivel ezeket a pénzeket a kormány erkölcstelennek minősíti, egy másik törvénnyel visszaveszi.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.