2010. október. 11. 07:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 11. 07:15 Itthon

MN: a honvédség elkótyavetélt félezer harci járművet

Anyagáron adták el az elmúlt három évben a Magyar Honvédségtől azokat a harci járműveket, amelyek az árvízi és katasztrófavédelem alapjárműveinek számítanak a hadseregnél - állítja hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap szerint a honvédség BMP harcjárműveiből 522 darabot értékesítettek a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő HM Currus Zrt.-n keresztül, főként olyan cégeknek, amelyek szétszerelt állapotban vagy működőképesen exportálták tovább az eszközöket. 

A Magyar Nemzet azt írta: a BMP azért is rendkívül jól használható lett volna a felsőzsolcai árvíznél vagy a kolontári vörösiszap-katasztrófa helyszínén, mert szárazföldön öt tonna, vízen pedig tíz tonna a teherbírása, vagyis szárazon elvisz annyi homokzsákot, mint egy URAL tehergépkocsi, és a folyó vízből vagy bármilyen áradatból képes kimenteni az embereket. 

Az üzleten a HM Currus Zrt. közel 170 millió forintot kaszált - írta a lap, amely megjegyezte azt is, hogy a cég volt vezérigazgatója jelenleg előzetes letartóztatásban van. mert az egyik fő gyanúsítottja a HM-nél lelepleződött, bűnszövetségben elkövetett vesztegetésnek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?