2010. június. 16. 08:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 16. 08:35 Itthon

HM-botrány: tábornokokat gyanúsíthatnak meg

A katonai felső vezetés újabb tagjai, így tábornokok felelősségre vonása is valószínűsíthető a Honvédelmi Minisztériumnál kirobbant visszaélés-sorozattal összefüggésben - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a tárca vezetéséhez közel álló forrásokra hivatkozva.

Mint írták, információik szerint a Katonai Biztonsági Hivatal jelenleg is azon van, hogy az igen szövevényes - ahogy a lapnak nyilatkozó, pontosan meg nem nevezett magas beosztású forrás fogalmazott - "maffiajellegű" hálózat tagjainak működését feltárják.

A Honvédelmi Minisztériumban és a tárcához tartozó háttérintézmények több vezetője ellen is büntetőeljárás indult korrupció gyanúja miatt, többen - köztük tábornoki rangban levő személyek - előzetes letartóztatásban vannak - idézte fel a lap.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.