2010. június. 11. 19:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 11. 19:29 Itthon

Orbán Viktor: a magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség

A magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban pénteken.

Nem egyszerűen egy olyan programot kell végrehajtani, amely a gazdaság egyik vagy másik problémáját orvosolja – fejtette ki a Bécsben tartózkodó kormányfő. A magyar gazdaság  nagyon komoly bajoktól szenved” – fogalmazott.

Példaként említette az adórendszert, amely – mint fogalmazott -  hazugságokra épül”, valamint az államadósság magas szintjét. A költségvetésben számos valótlan szám szerepel, s az előző kormány  mindenféle trükköt alkalmazott” – jelentette ki.  Olyan bevételeket terveztek, amelyek a mostani világgazdasági helyzetben nem realizálódhattak. Néhány kiadási tételt egész egyszerűen elhallgattak. Bizonyos, a következő évben esedékes bevételeket előre beszedtek. Tehát mindenféle trükköket alkalmaztak. Ezt maguk is bevallották “ – mondta. A kormánynak ennek ellenére meg kell próbálnia tartani magát az eredetileg megadott 3,8 százalékos hiánycélhoz.  A nemzetközi nyilvánosság, megalapozottan, azt várja, hogy egy kormány év közben nem változtatja a hiánycélt. Úgyhogy ezeket a bevételeket elő kell valahonnan teremtenünk.  Ezért kényszerültünk rendkívüli intézkedésekre, amelyek nem állnak közel a szívünkhöz”, mint például a bankadó – olvasható az interjúban.

A kettős állampolgársággal kapcsolatban úgy fogalmazott: rendkívül jó eredmény, ha a hét szomszédból hat el tud fogadni egy, a magyarok számára nagyon fontos kérdésben született döntést.  Mindent meg fogunk tenni, hogy a hetedikkel is dűlőre jussunk és jó viszonyt alakíthassunk ki.“ – tette hozzá. A magyar parlament kötelességének tekintette a törvény elfogadását – mondta a kormányfő. Felidézte, hogy más közép-európai országokban is ismert a kettős állampolgárság intézménye, egyúttal utalt arra, hogy a rendszerváltás óta a szomszédos országokban élő magyarok maguk is képviselni tudják politikai érdekeiket. "Nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a külföldön élő magyarok érdeke, hanem a magyarok ezt maguk ki tudják fejezni és képviselni is tudják".

A Jobbik választási eredményével kapcsolatban azt mondta, az  nem kiugró a szélsőjobboldali erők mai átlagos politikai erejével összehasonlítva Európában”. A Jobbik választási sikerének kulcsa leginkább a kétségbeesés lehetett – vélekedett. Orbán Viktor a nehéz gazdasági helyzet ellenére bizakodónak mutatkozott. Magyarországnak Európa legversenyképesebb adórendszerét és állami bürokráciáját kell felépítenie – mondta.  Nyolc év múlva ránk sem fognak ismerni. Fiatalabbak és szebbek leszünk” – fűzte hozzá. A miniszterelnök az International Institute of Finance nemzetközi banki tanácskozásának vendégeként beszédet mondott pénteken az osztrák fővárosban és munkamegbeszélésen találkozott Werner Faymann osztrák kormányfővel.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?