2010. május. 20. 19:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 20. 19:26 Itthon

MSZP: "politikai boszorkányüldözést" kezd a Fidesz

Az MSZP szerint a Fidesz az Országgyűlés emberi jogi bizottsága nevét felhasználva "politikai boszorkányüldözésbe kezd".

Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja csütörtökön az MTI-nek elmondta: a testület ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség javaslatot tett arra, hogy eseti albizottság vizsgálja ki a 2006-ban elkövetett emberi jogi jogsértéseket. Hozzátette: a Jobbik azt kezdeményezte, hogy módosítsák javaslatot és a 2002 és 2010 között történt emberi jogi jogsértéseket vizsgálja az albizottság.

Nyakó István azt mondta, ennél a döntésnél nem kívántak részt venni a szocialista képviselők, ezért kivonultak az ülésről. Úgy tűnik, hogy "a fideszes permanens forradalom" ezzel új fejezetéhez érkezett, most kezdődhet a jakobinus diktatúra - fogalmazott.

Az MSZP szóvivője közölte: bírák, ügyészek, rendőrök, köztisztviselők, mindenki, aki az állam nevében törvényi felhatalmazás alapján járt el 2002-től 2010-ig, most "reszkethet", megfelel-e az akkori döntése az új kurzus politikai ítéletének.

Nyakó István szerint erről mától nem a független igazságszolgáltatás, hanem a Fidesz-Jobbik albizottság inkvizíciója dönthet, ehhez az MSZP nem akar asszisztálni.

Hirdetés
Címkék