2010. március. 01. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 01. 09:24 Itthon

Farkas Flórián szerint cigányellenes politikát folytatott a kormány

A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség elnöke szerint a rendszerváltozás óta nem történtek alapvető pozitív változások a cigányság helyzetében.

Farkas Flórián szombaton, a szervezet szolnoki kongresszusán - az általa jegyzett, az MTI-nek megküldött közlemény szerint - azt mondta, a szocialista kormány bűncselekményt követett el a cigánysággal szemben, mert nyolc éven át cigányellenes politikát folytatott. A Lungo Drom elnöke, aki egyben a Fidesz parlamenti képviselője, azt hangoztatta: kormányváltásra van szükség, ezért a Fidesz-KDNP listájára és egyéni jelöltjeire leadott minden egyes szavazat közelebb viszi a cigányságot "egy új és reményteli jövő kezdetéhez".

Közölte, a kongresszuson elfogadták a Lungo Drom új cigánypolitikai programját, amely új szemléletet tükröz. Ez azt jelenti, hogy a dokumentum nem a gondoskodó, hanem a segítő állam szerepét helyezi előtérbe, hiszen - mint fogalmazott - így válhat a sorsán változtatni akaró és tudó cigányok jelentős része a nemzetgazdaság aktív tagjává, polgárrá. 

Kitért arra is, programjuk prioritásai között szerepelnek egyebek mellett a nevelési, oktatási és ösztöndíj-programok, a foglalkoztatás lehetőségeinek megteremtése, valamint a lakhatás feltételeinek javítása. Úgy látja, a diszkrimináció ellen nem kampányszerűen, egy-egy törvénnyel kell fellépni, hanem a diszkrimináció-mentesség követelményének kell érvényesülnie a jogalkalmazás minden területén.

A közlemény szerint a kongresszuson beszédet mondott Navracsics Tibor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője is, aki azt hangoztatta, hogy az új kormány az egység, a biztonság, a jólét és a kiszámíthatóság kormánya lesz, mely kiemelt figyelemmel lesz a munkahelyteremtés biztonságára.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.