2009. október. 19. 11:19 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 19. 13:25 Itthon

Turistacsapda az Andrássy úton: megvertek két külföldit

Hat-nyolc röviditalért és ugyanennyi kis üveges borért több mint 560 ezer forintot akartak fizettetni két holland állampolgárral vasárnap hajnalban az Andrássy út egyik szórakozóhelyén - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután eljárást indítottak az ügyben.

A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek ellen, miután október 18-án hajnalban a fővárosi Andrássy út egyik éjszakai szórakozóhelyén, az Eötvös utca sarkán lévő Eden Night Clubban számlatartozás kiegyenlítése céljából megfenyegettek és bántalmaztak két külföldi férfit, egyiküket a bárban tartózkodásra, míg társát - szabadon bocsátása érdekében - arra kényszerítették, hogy egy közeli bankautomatából készpénzt vegyen fel és adja át részükre.

A rendőrség szerint a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egy 41 éves és egy 30 éves férfi. Az idősebbik gyanúsítottat a nyomozók 2009. október 18-án 21 óra 30 perckor a szórakozóhelyen elfogták, társa az eljáró hatóságnál önként megjelent.

Az ügyben a további eljárást a gyanúsítottak őrizetbe vétele mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya folytatja le.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.