2009. július. 29. 20:29 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 29. 20:09 Itthon

Csepeli gyilkosság: az ügyvéd elmesélte a hangfelvétel tartalmát

Ruttner György szerint a csepeli kettős gyilkosságról készült hangfelvétel részleteiben és egészében is védencét, Deme Gábort igazolja - erről az ügyvéd azt követően beszélt az MTI-nek, hogy szerdán mintegy öt órán keresztül folytatódott ügyfele gyanúsítotti kihallgatása.

Az ügyvéd elmondta: szerdán első alkalommal meghallgathatták azt a felvételt, amely a bűncselekményt is rögzíti és annak leiratát is megkapták. Ezt felolvasva Ruttner György közölte: az első lövést megelőzően az egyik áldozat K. Tamással többek között arról beszél, hogy a tanintézménytől elbocsátandó gondnok szekrényét feltörték, leltárba vették a holmiját, és azt másnap megkaphatja, ha a "dolgot" - ami Ruttner szerint a munkaviszonyt megszüntető dokumentumra vonatkozik - másnap az iskolába viszi. K. Tamás a felvételen egyre ingerültebben követeli számítógépét. A vita azzal zárul, hogy az áldozat azt mondja: K. Tamásra nem számítottak a találkozón, de másnap elviheti holmiját. Ekkor dördül el az első lövés.

Az ügyvéd szerint a felvételen tisztán hallhatóak a lövéseket megelőző beszélgetések, a bűncselekmény és az azt követő beszélgetés is, amely Ruttner szerint igazolja, hogy K. Tamás kényszerítette Demét a szerver eltávolítására.

Ruttner szerint a felvételen az is hallható, hogy még a lövéseket megelőzően Deme Gábor megállapodik a másik áldozattal egy másnapi találkozóban és telefonszámot is cserélnek. Az ügyvéd szerint ez is igazolja, hogy védencének nem állt szándékában a gyilkosság.

Szintén a felvételen hallható, hogy K. Tamás káromkodva azt mondja: kézen lőtte magát, és utasítja Demét, hogy nyissa ki a szerverszobát. Ruttner szerint ekkor egyre kétségbeesettebben, remegő hangon Deme többször elismétli, hogy "nem tudom, nem tudom kinyitni". Végül K. Tamás berúgta a szoba ajtaját.

Ruttner György korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott,  a bíróság megállapította, hogy Deme Gábor nem gyanúsítható a minősített emberölés társtettesi elkövetésével, azt kell megvizsgálni később, hogy a bűnpártolás gyanúja megállapítható-e. Ezzel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője, Illés Hilda azt közölte, nem változtattak a gyanúsításon, vagyis továbbra is társtettesként, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják a két férfit.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A bűncselekményt az egyik áldozat zsebében levő magnó rögzítette. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, ám azóta lemondott tisztségéről.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.