2009. július. 07. 15:06 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. július. 07. 15:01 Itthon

Nem szabadul Deme, a csepeli kettős gyilkosság felbujtója

Továbbra is előzetesben marad Deme Gábor, az idén január 7-i csepeli kettős gyilkosság felbujtójának tartott férfi - értesült a hvg.hu.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nem enyhített Deme Gábor fogvatartási helyzetén, s az előzetes letartóztatásának fenntartásáról döntött keddi zárt tárgyalásán.

2009 elején egy csepeli iskolában lelőttek két embert: az igazgató Takács Józsefet, s helyettesét, Papp Lászlót. Néhány órával a történtek után a bűncselekmény elkövetésével a tanintézmény portását, Kun Tamást, s az iskola volt gazdasági igazgatóját, Deme Gábort - mint felbujtót - gyanúsította meg a rendőrség. A bizonyítékok egyike az a hangfelvétel volt, amelyet Papp László titokban egy diktafonnal készített, s a készülék rögzítette a helyszínen elhangzottakat.

Egy másik bizonyítékot, a gyilkosságról készült videokamera-felvételeket tartalmazó szervert Deme Gábor maga tüntette el, mint állította, arra Kun Tamás kényszerítette. Ez alapján ügyvédje, Ruttner György többször is kérte védence szabadlábra helyezését, mondván nem Deme kérte vagy utasította a portást, hogy az iskola két vezetőjét megölje.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.