2009. július. 12. 10:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 14. 08:03 Itthon

Bűncselekményt követnek el az újjáalakult Magyar Gárda vezetői

Aki a bíróság által jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, bűncselekményt követ el - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája. "Ilyen esetekben a rendőrség a leghatározottabban fog fellépni" - olvasható a rendőrség honlapján szombat este közzétett tájékoztatásban.

A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án kihirdetett ítéletében jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. A feloszlatást kimondó ítélet szóbeli indoklásában a tábla tanácsvezető bírája kifejtette: egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel.

Szombaton a Jobbik Magyarországért Mozgalom Szabadság téri nagygyűlésén közfelkiáltással újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom. A rendezvényt, amelyen mintegy két és fél ezren vettek részt, azért hirdette meg a Jobbik, hogy tiltakozzon a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatása ellen és a múlt szombati rendőri intézkedés miatt, valamint követelje az előre hozott választásokat.

Vona Gábor Jobbik-elnök a szombati rendezvényen közölte: amennyiben parlamenti párt lesz a Jobbik, törvényjavaslatot terjesztenek az Országgyűlés elé, hogy jogszerűen működhessen a Magyar Gárda mozgalom.

Pénteken a kormányszóvivői iroda közölte, hogy a kormány új szabálysértési tényállást alkotott feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel elnevezéssel. A kormányszóvivői iroda közleményében azt írta, hogy a kormányrendelet szerint szabálysértésnek minősül és pénzbírsággal büntethető a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való nem vezetői, hanem minden más jellegű részvétel. Emlékeztettek rá, hogy a büntető törvénykönyv alapján ma is büntethető, aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében részt vesz.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.