2009. május. 05. 18:44 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 05. 19:46 Itthon

Kettes fokozatú üzemzavar a paksi atomerőműben

Kettes besorolást kapott a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálán (INES) a paksi atomerőműben hétfőn este történt üzemi baleset.

Mittler István, az atomerőmű kommunikációs vezetője keddi tájékoztatása szerint egy felaktiválódott mérőlánc esett karbantartás közben a csarnok padozatára. Személyi sérülés, személyi dóziskorlát-túllépés, radioaktív kibocsátás nem történt.
   
A társaság közleményben tájékoztatott arról, hogy a paksi atomerőmű 4–es blokkját 2009. április 24-én állították le az erőmű szakemberei szokásos éves főjavításra. Május 4-én, hétfőn 19.00 órakor a karbantartási munkák során egy üzemszerűen felaktiválódott mérőláncot kellett elszállítani, és egy erre a célra kialakított tárolóba áthelyezni, ez a csere négyévente esedékes. A feladat elvégzése során a tartókötél elszakadt, emiatt a védőcsőből a mérőlánc a csarnok padozatára esett. 
   
Az erőmű közleményében hangsúlyozza: május 5-én délután biztonságos tárolóhelyre szállították a mérőláncot. Az erőmű másik három blokkja továbbra is teljes kapacitással vesz részt a villamosenergia-termelésben, a 4-es blokk főjavítása ütemterv szerint folyik, tette hozzá Mittler István.
   
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 1990-ben dolgozta ki a Nemzetközi Nukleáris Esemény Skálát (International Nuclear Event Scale), amelyhez Magyarország 1991. június 1-jén teljes körűen csatlakozott. A skála alkalmazásának célja a lakosság és a sajtó közérthető tájékoztatásának segítése azáltal, hogy a biztonsági jelentőséggel bíró események súlyát egyetlen számmal érzékelteti. A skálán belüli események közül legenyhébb az 1. szintű, amely az engedélyezett üzemi állapottól való eltérést jelenti.
   
Az Országos Atomenergia Hivatal honlapja szerint kettes besorolás alá esnek azok a műszaki üzemzavarok, vagy rendellenességek, amelyek ugyan közvetlenül vagy azonnal nem befolyásolták az erőmű biztonságát, de a biztonsági intézkedések újraértékeléséhez vezethetnek. 
 
 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.