2009. február. 20. 20:51 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. március. 25. 08:31 Itthon

A kiskunlacházai polgármester bírálta a rendőrséget

Megdöbbentőnek nevezte Répás József (független), kiskunlacházi polgármester, hogy a településen történt gyermekgyilkosság ügyében a rendőrség csak most tűzött ki nyomravezetői díjat. A politikus ezt a Kiskunlacházán pénteken tartott magyar-roma kerekasztal-megbeszélésen mondta az MTI-nek, ahol a "cigánybűnözést" sem feledte el megemlíteni.

Rendpárti polgármesterek
"Szembe megy a nagypolitikával" az a hét polgármester, akik megalapították a Polgármesterek a Változásért Szövetséget. A látszólag innen-onnan összeverődött tagokban azért van némi közös: nem fukarkodnak közbiztonsági javaslatokkal, többen közülük vendégül látták a Magyar Gárdát, valamint szívesen hangoztatják függetlenségüket. Tovább.

Bencze József országos rendőrfőkapitány tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel pénteken annak, aki érdemi információval szolgál a kiskunlacházi gyilkosság ügyében. Tavaly november 23-án egy tizennégy éves lányt öltek meg Kiskunlacházán, a település művelődési háza közelében lévő ligetben. Kiskunlacháza polgármestere már korábban felajánlott egymillió forintot a nyomravezetőnek. 

Mint ismeretes, a gyilkosságot követően szélsőséges hangnemtől sem mentes tüntetést szervezett a polgármester a bűnözés elleni figyelemfelhívásként, a demonstráción részt vevők közül pedig többen már kész tényként kezelték, hogy az elkövetők romák voltak. Ezt a híresztelést a jobboldali médiumok is átvették, ám utóbb a hvg.hu-nak nyilatkozó Bencze József azt mondta: a hírbe hozott cigány fiatalok bűnössége kizárható.

Répás József szerint a kormányzat nem foglalkozik érdemben a magyar-roma ellentétekkel, ezért a településeknek össze kell fogniuk "a robbanásig feszült ellentétek oldásáért". Az MTI-nek azt mondta: "igenis van Magyarországon cigánybűnözés, amelynek gátat kell szabni". Megoldásként említette, hogy munkalehetőségeket kell a cigányságnak biztosítani, s a romák képzését "körültekintően" megszervezni.  

Figyelemfelhívásnak szánják az első kerekasztalt - jelentette ki -, amelyet terveik szerint  továbbiak követnek, egyebek között Kerepesen és Monokon. A kiskunlacházi fórumon, amelyen pártok, önkormányzatok, cigányszervezetek, illetve a rendőrség képviselői vettek részt, a közbiztonság aggasztó helyzetéről, a jogalkotók politikai felelősségéről és a társadalmi béke megteremtéséről esett szó.

Pusztai Erzsébet, az MDF egészségügyi szakpolitikusa az MTI-nek arról beszélt, hogy pártja új javaslata szerint be kellene vezetni az egész napos iskolai rendszert. Ennek lényege, hogy családi pótlék helyett az iskoláskorú gyermekeinek ingyen étkezés, tankönyv és programok járnának késő délutánig az iskolákban. Ha ezt megvalósítanák, a romáknak is fontos lenne, hogy iskolába járassák gyermekeiket - jelentette ki.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.