2009. február. 19. 10:36
MTI
Utolsó frissítés: 2009. február. 19. 11:53
Itthon
Bencze: a bűnözői csoportok bomlasztása megkezdődött
A 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségből 104 település igényel közbiztonsági kezelést az országos rendőrfőkapitány szerint - nyilatkozta Bencze József országos rendőr-főkapitány a Magyar Narancsnak. A Népszabadság csütörtöki számában 20 milliűrdos rendőrségi fejlesztési tervről írnak.
Fegyelmi járt Bencze félretájékoztatásáért |
Írásos fegyelmit kapott Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya. Tovább. |
Elmondta, az említett településeken elszaporodtak a kisebb súlyú jogsértések, amelyek a rendőrség "intézkedési ingerküszöbét" sem érik el, de az ott élők "szubjektív" biztonságérzetét már befolyásolják. Bencze József szerint a helyzetben a körzeti megbízottak számának növelése hozhat megoldást, továbbá bevetési egységek vidékre telepítése.
Arra a kérdésre, hogy létezik-e az enyingi banda, a főkapitány mindössze annyit mondott: a rendőrség látókörében van több olyan csoport, amelyek "megfelelő bomlasztására vagy felszámolására" a szükséges lépéseket már megtették.
A tavaly júniusi siófoki vonulásra utalva pedig arról beszélt, hogy annak volt ugyan "erőfitogtató" jellege, ám véleménye szerint sem bűncselekmény, sem pedig szabálysértés nem történt. Jelezte ugyanakkor, hogy az ügyben indított vizsgálat még nem zárult le.
Ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy erőfitogtatás céljából mások is felvonulnak, köztük a Magyar Gárda, és sokszor éppen a roma telepeken. Rendőri fellépés esetén pedig nincs egységes bírói gyakorlat: hol elfogadják a rendőrség álláspontját, hol meg nem - fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy már felvetették a gyülekezési törvény módosításának szükségességét, hiszen, mint mondta, a rendőrség naponta válik e "szakállas törvény" szenvedő alanyává.
Népszabadság: 20 milliárdos rendőrségi fejlesztési terv
Az Országos Rendőr-főkapitányság már tavaly augusztusban átadta az igazságügyi tárcának azt a koncepciót, amelyben kétezer új rendőr felvételére tesz javaslatot, kéri a körzeti megbízotti hálózat továbbfejlesztését, milliárdos technikai fejlesztést, a szerződéses rendőri szolgálat bevezetését, valamint a képzési rendszer gyökeres átalakítását - olvasható a csütörtöki Népszabadságban. A lap a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írta: a koncepció ötszáz körzeti megbízott felvételére tett javaslatot - ami ugyanennyi új rendőri státusz létesítését jelentette volna már 2008-ban - és további félezer új körzeti megbízotti státusz létrehozását javasolták 2009-re is, erre kétmilliárd forintot kért a rendőrség.
Az ORFK azt javasolta augusztusban, hogy minden kistérségben állomásozzon egy-egy tizenöt fős bevetési egység, s ezek mobil rendőrőrsökként működjenek; a mobil egységek létrehozása háromszáz fős létszámfejlesztést igényel. Az ORFK szerint emellett szükség lenne további 1200 új rendőr beállítására, a rendőri ezred Budapesten állomásozó egységeinek megerősítésére, valamint a Dunántúlon és a Tiszántúlon egy-egy nagyobb létszámú (600-600 fős) rendőri alakulat felállítására, ez 5,5 milliárd forintba kerülne.
Ehhez jönne még az egységes mobilitásához szükséges autók és mikrobuszok ára, ami további egymilliárd forintot jelentene. A rendőrség vezetése 380 milliót kért számítógépekre és széles sávú internet-hozzáférésre. A fejlesztések összköltsége - a közterhekkel együtt - 20 milliárd 616 millió forint - olvasható a lapban.
A Népszabadság emlékeztetett rá: információi szerint az ORFK döntően csak olyan javaslatokkal állt elő, amelyek végrehajtásához nem szükséges módosítani a kétharmados rendőrségi törvényt. Az ORFK javasolta a tiszthelyettesképzés átalakítását is. A rendőrség szerint szakrendőröket kellene képezni, akik magasabb elméleti és gyakorlati óraszámban tanulhatnának konfliktuskezelést és olyan speciális ismereteket, amelyek különféle sajátos helyzetekben szükségesek lehetnek.
Az ORFK azt is kérte a döntéshozóktól, hogy teremtsék meg a jogi feltételeit a szerződéses rendőrök alkalmazásának, ezzel a rendőri pálya után érdeklődő, de érettségivel nem rendelkező fiatalokat akarják megnyerni. A szerződéses rendőröket a tiszthelyetteseknél rövidebb idő alatt képezhetnék ki, s gyorsabban csökkenhetne a létszámhiány. A szerződésesek tisztesi rendfokozatban léphetnének szolgálatba, elsősorban a bevetési egységeknél és objektumőri, illetve magasabb képesítésű rendőrökkel csoportos járőrszolgálatot is elláthatnának.
Draskovics Tibor rendészeti miniszter a lapnak nyilatkozva emlékeztetett rá: augusztusban ő rendelt egy tanulmányt az ORFK-tól arról, hogyan lehetne hatékonyabban fellépni a fellángoló erőszak ellen. A miniszter megjegyezte: most elsősorban nem az a kérdés, hogy ki mire és mennyi pénzt tudna elkölteni, hanem arra kell koncentrálni, hogy a rendőrség meglévő erőit és eszközeit miként lehet hatékonyabban felhasználni.
A miniszter jelentős strukturális átalakításra a rendőrségi törvény keretei között lát lehetőséget, így arra is, hogy rövid időn belül csökkenjen az irodákban ülők száma, és több rendőr legyen az utcán. Draskovics Tibor a Népszabadságnak leszögezte: a programban igényként felvetett célok egy része megvalósulóban van, nőtt a körzeti megbízottak és a bevetési egységek létszáma is.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt héten a rendőrség évértékelő értekezletén azt mondta, Magyarországon most mindenkinek az az érdeke, hogy "a mainál erősebb, büszkébb, magabiztosabb, cselekvőképesebb, megbecsültebb rendőrsége legyen az országnak". Mint mondta, ha ehhez több rendőr kell, akkor több lesz, ha ehhez több pénz kell, akkor több lesz, ha ehhez el kell vennie máshonnan, akkor "el fogja venni a szükséges pénzt". A miniszterelnök két hetet adott Bencze József országos rendőrfőkapitánynak, hogy határozza meg, a bűnelkövetéssel leginkább veszélyeztetett településeken, a legnehezebb közbiztonságú helyzetű térségeken mit kíván tenni annak érdekében, hogy javuljon a közbiztonság.
Itthon
MTI
2008. december. 22. 21:26
Bencze: nincs előítélet a rendőrökben a romákkal szemben
Itthon
MTI
2007. november. 06. 16:37
Új rendőri vezetőket nevezett ki Bencze
Itthon
MTI
2008. november. 20. 22:31
Bencze egy-egy millióval megtoldotta a nyomravezetői díjakat
Itthon
hvg.hu
2008. december. 05. 14:42