2009. január. 07. 14:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 07. 15:29 Itthon

Utcai rablókat fogtak el Sárospatakon

Egy óra leforgása alatt két nőt támadott meg és rabolt ki még kedden este három férfi Sárospatakon; az elkövetőket rövid időn belül elfogták - közölte a rendőrség.

A sárospataki rendőrkapitányság ügyeletére kedden este hét óra után érkezett az első bejelentés, amely szerint a városban megtámadtak egy 48 éves nőt. A sértett munkából tartott haza, amikor egy temető kapuja előtt három férfi támadta meg és rabolta ki. A bántalmazott nőtől elvették táskáját a benne lévő néhány ezer forinttal együtt, majd elmenekültek - mondta el szerdán Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

A második bejelentés este nyolc óra után érkezett a kapitányságra. Az információk szerint egy 52 éves nőt a település egyik középiskolája előtt támadtak meg, aki szintén munkából igyekezett haza. Tőle mobiltelefont, személyes iratokat és több ezer forint készpénzt vett el erőszakkal három fiatalember, akik a zsákmánnyal együtt elmenekültek a helyszínről.

A bűncselekmények elkövetése során a sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A rendőrség egy parkolóban fogta el a három sárospataki fiatalembert, akikkel szemben - egyikük őrizetbe vétele mellett - eljárást folytatnak.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?