2009. január. 05. 18:20 HavariaPress Utolsó frissítés: 2009. január. 05. 18:15 Itthon

Szexet is akart áldozatától a rabló

Egyelőre keresi a rendőrség azt a férfit, aki még a karácsonyi ünnepek alatt rabolt ki egy nőt, majd megpróbálta megerőszakolni áldozatát Miskolcon - értesült a HavariaPress.

Az egyelőre ismeretlen tettes a saját lakásában támadott rá a sértettre: először becsöngetett hozzá, majd amikor a nő ajtót nyitott, váratlanul benyomta az ajtót és berontott a lakásba. Ott a földre vitte a nőt, megkötözte és egy törülközővel az arcát is bekötötte, majd összeszedte a lakásban található néhány tízezer forintot. Ezután egy hirtelen ötlet alapján még le is vetkőztette a nőt, ám megerőszakolni az eddigi információk szerint már nem tudta. A bűncselekmény bejelentése után a rendőrség nagy erőkkel indított nyomozást, a rabló szatírt azonban még jelenleg is keresik.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?