Leszorította az útról, majd megverte az autó utasait egy férfi
Autójával leszorította az útról, majd megverte egy személygépkocsi vezetőjét és utasát Ádánd külterületén egy enyingi férfi.
A bizonyítékok alapján a közúti veszélyeztetéssel gyanúsított férfi személygépkocsijával az előtte haladó autó mellé érve lassításra kényszerítette a másik járművet, majd az oldalának hajtva az árokba szorította - számolt be a múlt héten történtekről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
A balesetet okozó férfi ezt követően még bántalmazta is a veszélybe sodort gépkocsiban ülő két nőt - a vezetőt és utasát -, majd visszaült az autójába, és női utasával együtt továbbhajtott.
Az ügyben a siófoki rendőrkapitányság indított eljárást.