2008. október. 28. 12:32 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 28. 12:39 Itthon

Büntetőeljárás indul a vezető ellen a monorierdői baleset ügyében

Büntetőeljárás indult a Monorierdőnél történt vasúti baleset ügyében az InterCitybe belerohanó személyvonat vezetője ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti Osztályának vezetője kedden.

A szakértői vizsgálatok szerint a mozdonyvezető tehető felelőssé a négy ember halálát és húsznál több utas sebesülését előidéző balesetért. A gyanúsított ellen a vasúti közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folyik vizsgálat, e cselekményért 2-8 év börtönbüntetés szabható ki.

A mozdonyvezető a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, a baleset bekövetkezéséért nem tartja magát felelősnek, ezért védőjének indítványozására további igazságügyi szakértőket rendelnek ki az ügy körülményeinek tisztázására. Ennek során egyebek mellett vasútgépészeti, biztonságrendszeri vizsgálatokat végeznek el, s azt is mérlegelik, hogy a forgalmi szolgálat szabályai miként teljesültek.

Monorierdőnél október 6-án egy személyvonat hátulról belerohant egy InterCity szerelvénybe. A baleset következtében négyen meghaltak, több tucatnyi utas pedig megsérült.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.