2008. október. 10. 13:18
MTI/hvg.hu
Utolsó frissítés: 2008. október. 10. 16:00
Itthon
Ügynökügy: Kondor Katalin mégsem perel rágalmazásért
Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke elállt az állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatos cikkek miatt indított magánvádas eljárásoktól - erősítette meg a Fővárosi Bíróság a Népszava pénteken közölt értesülését.
Ügynökdosszié |
Szinte minden, amit az állambiztonsági szervek tevékenységéről tudni kell a hvg.hu összeállításában. |
A tájékoztatás szerint a magánvádló csütörtökön - a tárgyalásokat megelőzően - küldte el faxüzenetét, melyben jelezte, hogy a magánvádat elejti, nem kéri az eljárások folytatását. Erre tekintettel a bíróság a büntetőeljárásokat megszüntette.
Kondor Katalin © Túry Gergely |
A lap közlése szerint ezekben a perekben eddig csak eredménytelen békéltetési eljárás volt, csütörtökön kezdődtek volna érdemben, ám Kondor Katalin indoklás nélkül váratlanul visszavonta keresetét.
2006-ban Varga László történész a Fővárosi Bíróság előtt is kijelentette: kétséget kizáróan bizonyítják a Népszava által nyilvánosságra hozott iratok, hogy Kondor Katalint, a Magyar Rádió korábbi elnökét Vári fedőnéven beszervezték. Az állambiztonsági iratfeltáró bizottság egykori elnöke szakértőként szerepelt a Kondor által a Népszava főszerkesztője és kiadója ellen indított személyiségi jogi perben. A volt rádióelnök 10 millió forintos nem vagyoni kártérítést kért, amiért a Népszava szerinte valótlanul állította róla, hogy titkos megbízott volt. Vári csaknem tíz évig dolgozott a budapesti rendőrség kémelhárító osztályának - emlékeztetett a történész.
Kondor Katalin azt követően perelte be a Népszavát, hogy 2003. szeptember 25-én és 27-én álláspontja szerint valótlan állításokat jelentetett meg róla, így például azt közölte, hogy a Magyar Rádió elnöke az állambiztonsági szervezet III/II-es alosztályának lett volna titkos megbízott munkatársa Vári fedőnéven. A lapot 2004-ben a Fővárosi Ítélőtábla bocsánatkérésre kötelezte, mivel nem tudták bizonyítani azt az állításukat, hogy Kondor kapcsolatban állt volna az állambiztonsági szolgálat kémelhárításával.
Itthon
MTI
2005. április. 22. 11:59
Kondor helyreigazítási pert nyert a Népszabadság ellen
Itthon
2003. szeptember. 30. 09:48
Bolgár, Kondor, Teller
Itthon
2003. október. 13. 13:11
Kondor átnézte iratait az Állambiztonsági Levéltárban
Itthon
2003. szeptember. 26. 15:51
Saját átvilágítását kéri Kondor Katalin
Itthon
MTI
2005. április. 12. 19:24
Kondor Katalin pert nyert a Ringier ellen
Itthon
2003. október. 06. 08:28
Nyilvánosságra hozhatják a Kondor-iratokat
Itthon
2003. október. 06. 14:25
Kondor-ügy: átadják a levéltárnak az iratokat
Itthon
2003. október. 07. 18:44
Kondor "társadalmi megbízottként" szerepel az iratokban
Itthon
MTI
2005. június. 27. 14:12
Kondor Katalin kontra Népszava
Itthon
MTI
2005. szeptember. 20. 16:52
Veszített az ÉS a Kondor-perben
Itthon
2003. október. 14. 18:34
Kondor: nincs más dokumentum, csak ami már megjelent
Itthon
2003. október. 18. 09:27
Kondor perel az elhárítói múltjáról szóló nyilatkozatok miatt
Itthon
2004. május. 19. 09:34