2003. október. 14. 18:34 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Kondor: nincs más dokumentum, csak ami már megjelent

Nem állt kapcsolatban a III/II-es ügyosztállyal, nyilvántartásba vételéről nem tudott - állította kedden Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke újságíróknak. Nincsenek újdonságok a dokumentumok közt ahhoz képest, amit a Népszava szeptember 25-én leközölt, a meglévő papírokat azonban egyelőre nem mutatja meg a nyilvánosságnak - közölte Kondor az Origóval.

Kondor Katalint ma a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága hallgatta meg. A meghallgatás után az Origo internetes hírportál kérdésére Kondor azt válaszolta, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában nem látott "se többet, se kevesebbet", mint ami a Népszavában megjelent, tehát nincs nyoma, hogy valaha jelentett volna. A rádióelnök ismét leszögezte, hogy nem állt kapcsolatban a titkosszolgálat III/II-es főcsoportjával.
Kondor Katalin hétfő délelőtt tekintette meg a múltjával kapcsolatos iratokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. "Kondor Katalint nem érte meglepetés a levéltárban" - mondta Morvai Katalin, a Magyar Rádió szóvivője hétfőn az MTI-nek.
A Népszava című napilap szeptemberben közölte, hogy a birtokában lévő dokumentumok szerint Kondor Katalin 1974-től 1983-ig kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálat kémelhárításával. A rádió elnöke hamisnak nevezte a lapban közölt dokumentumot. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.