Teleki Blanka

Hiller István oktatási és kulturális miniszter a bejelentést megelőzően a Teleki család Franciaországban élő leszármazottjával, Teleki de Gérando Judittal folytatott megbeszélést Párizsban. A festő és író Teleki Blankát (1806-1862), az európai nőnevelés előfutárát 1848-49-es forradalmi tevékenységért az osztrák kormány tíz év börtönbüntetésre ítélte. Szabadulását követően önkéntes száműzetése alatt hunyt el Párizsban.

„A család beleegyezése teljesen megnyitotta a kaput: közös az akarat, mert ők is úgy gondolják, hogy Teleki Blanka földi maradványainak – aki legtöbbet tette a gyermekekért és a nőkért a XIX. században – haza kell kerülnie" – hangsúlyozta Hiller.

Az ünnepélyes temetésre a tervek szerint október 6-án Martonvásáron kerül majd sor, ahol Teleki Blankát a Brunszvik-kriptában helyezik örök nyugalomra.

A Teleki család a XVI. századtól kiemelkedő szerepet játszott a magyar történelemben, s a befolyásos erdélyi protestáns Teleki grófok a XVII. századtól vettek részt az ország kormányzásában. Teleki Blanka grófnő, Teleki Imre és Brunszvik Karolina leánya, negyvenéves korában szánta rá magát, hogy – nagynénjéhez, Brunszvik Terézhez hasonlóan – nőnevelő intézetet alapítva elkötelezze magát a haza szolgálatára.

A festőművésznek készülő grófnő éveket tanult Münchenben és Párizsban. Pestre visszatérve 1843-ban őt is magával ragadta a reformkor politikai küzdelme, s 1847-ben nyitotta meg a főrangú leányok hazafias nevelése céljából intézetét, amelynek vezető tanára Vasvári Pál, nevelőnője pedig Leövey Klára volt.

A márciusi forradalmat Teleki Blanka lelkesen üdvözölte. Az Életképekben megjelent cikkével nőtársait a hazaszeretet helyes megélésére és önmérsékletre intette, de 1848 végén intézetét bezárta, és Leövey Klárával együtt követte a kormányt Debrecenbe. Továbbra is kapcsolatban maradt Vasvárival, és pénzzel támogatta az általa toborzott Rákóczi-szabadcsapatot, amelynek zászlóanyai tisztét is vállalta. A szabadságharc leverése után családja szatmári birtokán bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit és a nép hangulatáról jelentéseket küldött Párizsba.

A „kora egyik legveszedelmesebb lázadójává” kikiáltott grófnőt a hatóságok 1851 májusában elfogták, és tíz év várbörtönre ítélték. Általános amnesztiával 1857-ben szabadult és önkéntes száműzetésbe távozott. München Stuttgart és Drezda után a francia Riviéra felé tartott, amikor nővérénél, Párizsban hunyt el. Hamvai a Montparnasse temetőben nyugszanak.