2008. március. 05. 15:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. március. 06. 12:59 Itthon

Népszavazás: nagyon szoros befutó várható március 9-én

Januárhoz képest valamelyest növekedett azok aránya, akik biztosan mennek szavazni, de csökkent azoké, akik szerint érdemi változásokat hozna a népszavazás, így egyáltalán nem biztos, hogy eredményes lesz a referendum – derül ki a Marketing Centrum legfrissebb kutatásából.

A Marketing Centrum felmérése szerint a jogosultak 55 százaléka szíve szerint igennel szavazna a Fidesz kérdéseire, miközben mindössze alig több mint az ötödük szavazna nemmel (e tekintetben nincs érdemi különbség a három kérdés között). Az azonban önmagában kevés egy döntés felvállalásához, és a szavazáson való tényleges részvételhez, hogy jobban szeretünk ingyenesen hozzájutni a dolgokhoz, mint fizetni a különböző szolgáltatásokért. Szavazni általában csak akkor szoktunk, ha fontosnak érezzük az eldöntendő kérdést, illetve látjuk döntésünk célját és értelmét is. E tekintetben viszont nem hozott áttörést a népszavazási kampány. A népszavazásra bocsátott kérdéseket mindössze a megkérdezettek 30 százaléka tartja Magyarország legfontosabb politikai kérdéseinek, és mindössze 9 százalék azok aránya, akik teljesen egyetértettek azzal az állítással, hogy: „A népszavazás eredményeként javulni fog az emberek életszínvonala.” Másrészt január óta 66 százalékról 69 százalékra növekedett azok aránya, akik nem számítanak érdemi politikai változásra abban az esetben sem, ha a Fidesz összes kérdése megkapná a szükséges számú igen szavazatot.

Ha egyszerre nézzük a részvételi és a szavazási szándékokra vonatkozó válaszokat a választás tétjével kapcsolatos véleményekkel, illetve a szavazással kapcsolatos attitűdökkel, akkor fel tudunk állítani egy előrejelző modellt, ami nagyon más eredményt jósol, mint az elsődleges válaszok, melyek megbízhatóságában jó okunk van kételkedni. A nyers közvélemény-kutatási számok ugyanis ez idáig mindig nagyon jelentősen felülbecsülték a népszavazásokon várhatón véleményt nyilvánítók arányát.

Az összes releváns kérdést figyelembe vevő sokváltozós előrejelző modell négy csoportba sorolta a választásra jogosultakat. E szerint a 18 évnél idősebbek 24 százaléka eltökélt igen szavazó, akinek csaknem bizonyosra vehetjük a választási részvételét és az igen szavazatát.

A felnőtt magyarok további 32 százaléka szintén hajlik az igen szavazatokra, ám komoly kétségei vannak a szavazás céljával és/vagy értelmével kapcsolatban, így ők nagy valószínűséggel végül is otthon fognak maradni.
Az eltökélt nemmel szavazók aránya mindössze 8 százalék, ugyanakkor 36 százalék azoké, akik eltökélten nem akarnak részt venni a népszavazáson. Vagy azért, mert általában is alacsony a politika és a szavazások iránti érdeklődésük, vagy pedig azért, mert nem értének egyet a Fidesz népszavazási kezdeményezésével. Az eltökélt igen szavazók és az igennel rokonszenvező, de valószínűleg nem szavazó csoport között meglehetősen éles a határvonal, az eltökélten otthon maradók és az eltökélten nemmel szavazók viszont kevésbé jól különülnek el egymástól.

Mindezek alapján a Marketing Centrum szerint 33 százalék körüli részvételi arány és az eredményesség tekintetében nagyon szoros befutó várható március 9-én. Ha a részvételi arány számottevően magasabb lesz 33 százaléknál, akkor szinte bizonyosan eredményes lesz a népszavazás, ha viszont 33 százaléknál kevesebben fognak az urnákhoz járulni, akkor eredménytelenségre számíthatunk.

A február 12. és 26. között készült felmérés keretében 1500 országszerte véletlenszerűen kiválasztott felnőtt válaszolt a kérdésekre:

Ön szerint mi fog történni akkor, ha a Fidesz összes kérdése megkapja a szükséges számú igen szavazatot?

január

február

lemond a kormány, és előrehozott választások lesznek

14%

6%

lemond Gyurcsány Ferenc és más lesz a miniszterelnök

9%

7%

nem tudja

11%

18%

nem mond le a kormány és Gyurcsány Ferenc marad a miniszterelnök

66%

69%

A népszavazás nem kötelezi lemondásra a kormányt, de a népszavazás eredményét figyelembe kell venni. Ön szerint a népszavazás hatására a parlament:

január

február

visszavonja a vitatott törvényeket

22%

19%

nem tudja

13%

21%

csak formálisan fog intézkedni, a lényegét tekintve minden változatlan marad

65%

60%

(Forrás: Marketing Centrum)
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.