Kovács Ági nem megy az olimpiára
Kovács Ágnes nem indul a pekingi olimpián, de pályafutását még nem fejezi be, a júliusi országos bajnokságon még versenyezni fog.
Mindezt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő jelentette be az ebből az alkalomból meghirdetett szerdai, budapesti sajtóbeszélgetésen.
Döntésében elmondása szerint alapvető szerepet játszott a decemberi, debreceni rövidpályás Európa-bajnokságot megelőző doppingvizsgálata körüli hercehurca. Kovács Ágnes hosszan részletezte a doppingügyet, leszögezve: az eset érlelte meg benne az elhatározást, hogy Pekingben már nem áll rajthoz.
"A mai napig fáj, hogy a MACS (Magyar Antidopping Csoport) ellenőrei az ominózus eset után a félbehagyott mintaadást követően nem jöttek vissza; vajon miért nem? Viszont nyolc nappal később feljelentettek. Utóbb a magyar és a nemzetközi szövetség felmentett, ezzel ott és akkor lezárult az ügy, de nagyon nehéz volt az uszodába lemennem november 8-a óta" - mondta, majd így folytatta: "A doppingellenőrzésre természetesen szükség van a sport tisztasága végett, de persze emberséges bánásmódban. Én úgy érzem, esetemben nem érvényesült az ártatlanság vélelmének elve. Hogy ki volt a hibás? Teljesen mindegy ma már, de sajnos a nevem mellett az ügy óta a dopping is ott van..."
Kovács Ágnes hangsúlyozta, hogy szerdai bejelentése nem a pályafutásának végét jelenti.
"Az olimpián, mint versenyző nem leszek ott, viszont az is fura lenne, ha soha többet nem úsznék. A júliusi ob-n rajthoz állok, s mivel aktív versenyző maradok, a doppingellenőrök is jöhetnek, nem szaladok el. Az olimpiáig folytatom a pályafutásomat."
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke egymondatos reagálásában így fogalmazott: "Sajnálom a bejelentést, nagyon sok mindenben nem értek vele egyet."
Kiss László szövetségi kapitány, Kovács Ágnes korábbi mestere úgy fogalmazott: "Nagyon sok élményt éltünk át Ágival, nagyon sok és nehéz munkát végeztünk el közösen, de kárpótoltak az eredmények, benne az olimpiai arany. Ági mindig tisztán, becsületesen készült, nagyon sajnálom a döntését, de megértem és tudomásul veszem".
A sajtóbeszélgetés végén Csurka Gergely, a MÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sajtófőnöke tolmácsolta Schmitt Pál MOB-elnök bejelentését, amely szerint ha versenyzőként nem is, de a MOB vendégeként Kovács Ágnes ott lesz Pekingben.