2007. október. 25. 10:33 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 25. 10:26 Itthon

Nagy érdeklődés előzi meg Toroczkai tárgyalását

Jelentős média- és "Kossuth téri" érdeklődés előzi meg Toroczkai László szabálysértési ügyének gyorsított tárgyalását, amelyet csütörtök délelőttre hirdettek meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság Markó utcai épületében a tárgyalóterem előtti folyosót ötven-hatvan ember tölti meg, a várakozók mintegy fele újságíró és fotós, a többiek a tavalyi és az idei budapesti utcai tüntetés már ismert résztvevői. A tárgyalás kezdetének megjelölt időpontja előtt néhány perccel még hosszú sor várt arra, hogy átessen a biztonsági ellenőrzésen. A Markó utcában komoly rendőri jelenlét tapasztalható.
 
Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnökét hétfőn este állította elő a rendőrség a budapesti zavargások során.
 
Másnap Bencze László országos rendőrfőkapitány elmondta: az engedély nélküli tüntetés miatt Toroczkai Lászlót egyértelmű felelősség terheli, mivel pontosan tudott arról, hogy a rendőrség a rendezvény megtartását betiltotta, ennek ellenére arra biztatta a Szabadság téren bejelentett rendezvényen megjelent embereket, hogy vonuljanak az Operaházhoz, ahol állami díszelőadást tartottak az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulójának előestéjén.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.