2007. szeptember. 21. 16:55
MTI
Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 21. 16:53
Itthon
Zárnak a balatoni kempingek
A balatoni kempingpiac több mint 80 százalékát birtokló Balatontourist Zrt. 3 százalékos vendégforgalom növekedést könyvelhetett el ezen a nyáron a 21 egységében, amelyből már csak nyolc fogad vendégeket, majd október végéig valamennyi bezár.
Elkán Péter elmondta, a balatoni kempingjeik mindegyikét érinti a következő 7-10 évre ígért 100 milliárd forintos
nagyságrendű fejlesztési tervük, amely projektek beindulásáig, néhány kivételével bérbe adták az egységeiket. A nyáron többnyire helyi vállalkozók által franchise rendszerben üzemeltettet kempingek többsége már bezárt, de amelyik nyitva tart már az sem bonyolít jelentős forgalmat az utószezon kedvezőtlen időjárása miatt, ezért
az eddigi eredmények várhatóan nem változnak már érdemben - mondta az igazgató.
Beszámolója szerint a cég balatoni kempingjeiben az augusztus végéig eltöltött vendégéjszakák száma valamivel több, mint 650 ezer volt, ami 3 százalékkal haladta meg az előző évi eredményeket. Ezen belül jelentős eltérések mutatkoztak: a déli parton 25 százalékkal-, míg az északin 2-3 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, elsősorban a belföldi turizmus fellendülésével párhuzamban.
A déli parton a hazai turisták aránya számottevően emelkedett a korábbi évekhez képest, idén elérve az 52 százalékot, míg az északi parton 12-15 százalék körül alakult. Összességében a forgalom 31 százalékát adták a magyar, 25 százalékát a német, 15-15 százalékát a dán és a holland turisták, de nagy számban érkeztek vendégek Csehországból, Ausztriából és Lengyelországból is - mondta az igazgató. A külföldiek száma továbbra is csökkent, a megfelelő színvonalú és mennyiségű szolgáltatások hiánya miatt - tette hozzá, utalva a fejlesztések szükségszerűségére.

Gazdaság
MTI
2007. augusztus. 10. 09:25
Húsz százalékkal nőtt a balatoni kompok és hajók árbevétele
Itthon
MTI
2007. augusztus. 21. 19:29
Több mint száz gyorshajtó akadt fenn a hétvégi balatoni ellenőrzésen
Gazdaság
MTI
2007. szeptember. 04. 17:52