2007. július. 20. 10:14 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 20. 10:14 Itthon

Kritikus állapotban van a makói baleset egyik sérültje

Bár állapota kritikus, de - egyes hírekkel ellentétben - életben van a csütörtöki súlyos makói buszbaleset egyik sérültje - közölte a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgató-helyettese.

Varga Endre elmondta: a 25 éves román férfit - akinek bal karját amputálni kellett, agy- és arckoponyasérülése miatt pedig idegsebészeti műtétet végeztek rajta - továbbra is az intenzív osztályon ápolják.
 
Vérnyomását és agyának nyomását gyógyszerrel kezelik, géppel lélegeztetik, altatják, és az orvosok továbbra is mindent megtesznek érte - ismertette.
 
Tájékoztatása szerint a másik két, a klinikára szállított sérült, egy román és egy bolgár férfi állapota továbbra is stabil, tudatuk tiszta, az intenzív osztályt azonban még nem hagyhatják el.
 
A csütörtökön hajnalban Makó közelében történt baleset hét ember életét követelte. A turistákat szállító busz és egy autószállító tréler ütközésében három ember életveszélyesen, egy súlyosan, tizenöten pedig könnyebben sérültek; kilenc utas épségben élte át a balesetet, amelynek körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.