2007. május. 25. 11:46 HavariaPress Utolsó frissítés: 2007. május. 25. 11:47 Itthon

Egy fogsor áráért vettek meg egy lányt magyar emberkereskedők

Befejezte a nyomozást és vádemelési javaslatott tett a Nemzeti Nyomozó Iroda annak az öt emberkereskedőnek az ügyében, akik fiatal lányokat vettek, majd Hollandiában prostituáltként dolgoztatták őket.


Még tavaly januárban vásárolt az egyik gyanúsított 160 ezer forintért egy 20 éves tiszadadai lányt üzlettársától, majd a Hollandiába vitték, ahol prostituáltként dolgoztatták. A lánytól a megkeresett pénzt elvették, szálláson, étkezésen és néhány ruhán kívül semmit sem kapott a pár hónap alatt megkeresett csaknem kétmillió forintból.

2006 szeptemberében az emberkereskedő és két társa újabb lányt vásárolt: 50 ezer forintot, valamint egy műfogsor készítésének árát fizette ki a banda az eladónak a lányért, akit szintén Hollandiába vittek prostituáltnak. A Nemzeti Nyomozó Iroda Emberkereskedelem Elleni Osztálya 2006. október 29-én fogta el a főkolompost, majd két társát, köztük egy nőt.

A banda egyik tagja társai elfogásának hírére megszökött, de idén januárban feladta magát, s ekkor került elő az ötödik gyanúsított is. Kihallgatásaik során a banda tagjai beismerő vallomást tettek. A rendőrség a nyomozást csütörtökön befejezte, s vádemelési javaslattal megküldte a nyomozás során összegyűlt bizonyítékokat és iratokat az ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.