2007. április. 03. 14:54
MTI
Utolsó frissítés: 2007. április. 03. 14:53
Itthon
Fiatalkorút kényszerített prostitúcióra, öt év börtönt kapott
Két lányt kényszerített prostitúcióra az a kiskunfélegyházi férfi, akit kedden jogerősen öt év hat hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla; felesége öt évet kapott.
Az ítélet szerint a kiskunfélegyházi Lévai János és felesége - negyed- és az ötödrendű vádlott - két lányt "vásárolt" 2002-ben az ügy harmad- és hatodrendű vádlottjától, azzal a céllal, hogy prostitúcióra kényszeríti őket. Az harmadrendű vádlott az általa eladott lányt egy hajósi nőtől - az elsőrendű vádlottól - vette és egy darabig a másodrendű vádlott lakásán tartotta fogva. Az egyik sértett a cselekmény időpontjában még 17. életévét sem töltötte be.
A két lány elsősorban Lévainé felügyelete alatt nyújtott szexuális szolgáltatást az 5-ös főút mellett 3-5 ezer forintért. A pénzt át kellett adniuk szállásadóiknak, akik lakást, ételt és ruhát biztosítottak számukra. A két sértettnek napi 10-12 órát kellett az út mellett "dolgozniuk". A lányokat egy félegyházi sörözőben is áruba bocsátották, s ha akadt vevő, a házaspár lakásán "szolgáltattak" óránként 15 ezer forintos áron. A sértettek megpróbáltak elszökni, de futtatóik megfenyegették őket. A két lányt a negyed- ás ötödrendű vádlott többször meg is verte azért, hogy maradjanak náluk, és még több pénzt keressenek. A lányok több hónapon át "szolgálták" a két vádlottat, míg sikerült megszökniük, s ezt követően feljelentésre megindult az ügyben az eljárás.
Az első-, másod, harmad- és hatodrendű vádlottat a bíróság fajtalanság vagy közösülés céljából, megtévesztéssel elkövetett emberkereskedelem bűntettéért másfél év, illetve két év börtönbüntetéssel sújtotta, az elsőrendű vádlott esetében négy év próbaidőre felfüggesztve. Lévai Jánost és feleségét a bíróság két rendbeli társtettesként, fajtalanság vagy közösülés céljából elkövetett emberkereskedelemben és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. A férfi öt év hat hónap, az asszony öt év börtönbüntetését kapott.

Világ
MTI
2007. február. 13. 14:29
Bakákat kényszerítettek prostitúcióra az orosz hadseregben
Világ
hvg.hu
2007. március. 02. 09:31
Románia legalizálná a prostitúciót
Itthon
MTI
2006. június. 28. 15:21
APEH-eljárás az adószám nélküli prostituáltak ellen
Gazdaság
2004. június. 23. 15:10
Nemzetközi prostitúciós hálózatot lepleztek le Szlovákiában
Itthon
MTI
2006. január. 13. 11:15