2007. március. 09. 14:50 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 09. 14:47 Itthon

Kistérségi orvosi ügyeletet és mentőállomást avattak Dorogon

Kistérségi orvosi ügyeletet és új mentőállomást avattak pénteken Dorogon, a 140 millió forintos beruházás 12 milliós állami támogatással és 128 milliós önkormányzati hozzájárulással valósult meg.

"A létesítmény átadásával egy időben közösdiszpécserszolgálat működtetéséről állapodott meg a mentőszolgálat
és a háziorvosi ügyelet. Mivel a központot a kórház telephelyén belül építettük fel, jelentősen javulhat a dorogi kistérségben élő 42.000 ember sürgősségi ellátása" - mondta az MTI-nek Tittmann János, a kistérségi társulás elnöke, Dorog polgármestere.
   
Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának MSZP-s elnöke köszöntőjében rámutatott, hogy a kormány döntése szerint a reformok után megmaradó kórházi szerkezetre és a járóbeteg szakellátásra tavasztól 10 százalékkal több pénz fordítható, mely a fenntartható és korszerű egészségügyi rendszer működését szolgálja.

Czirner József, a mentőszolgálat regionális orvosigazgatója elmondta, hogy a régióban létesített 25 állomással sikerült a mentőket és az orvosi ügyeleteket közelebb hozni a betegekhez és teljesíteni sürgős esetek 15 percen belüli elérését.
 
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.