2006. december. 16. 11:11
MTI
Utolsó frissítés: 2006. december. 16. 10:52
Itthon
Hanuka ünnepén gyertyát gyújtanak a Nyugati téren
A zsidóság legfényesebb ünnepe alkalmából idén már kilencedik alkalommal gyújtják meg a hagyományos hanukai gyertyatartón a lángot a budapesti Nyugati téren, ahol a jövő hét közepéig esténként számos politikus is köszöntőt mond majd.
A Chábád Lubavics - Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség közös rendezvényének első napján, ma este Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter lesz az első hivatalos díszvendég.
December 16. és 21. között a szervezők terve szerint gyertyát gyújt és köszöntőt mond többek között Szili Katalin, az Országgyűlés MSZP-s elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Rogán Antal, Budapest V. kerületének fideszes polgármestere, valamint Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője.
A köztéri gyertyagyújtás egyik napján a szervezők közlése szerint felolvassák Gyurcsány Ferenc levelét is, amelyben a miniszterelnök ünnepi jókívánságait fogalmazta meg.
A hanukát, a fény ünnepét hagyományosan arra emlékezve tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a tradíciókhoz hű zsidók, az úgynevezett makkabeusok visszafoglalták a görögöktől, és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt.
Szerettek volna újból fényt gyújtani, de csak egy napra elegendő olajat találtak; ez azonban nyolc napon át kitartott. Több zsidó szervezet a zsinagógákon és a zsidó klubokon, intézményeken kívül több köztéren, gyertyát gyújtva, zenés-táncos eseményekkel köszönti az ünnepet.

2006. december. 15. 18:30
Ma van Hanuka első napja
Itthon
2003. december. 19. 12:16