Felvette a temetési segélyt, de lánya él
Csalásért jelentették fel azt a férfit, aki 300 ezer forintot vett fel temetési segély címen, hogy végső nyugalomra helyezze - életben lévő - lányát, akiről a Kossuth téri demonstrálók úgy tudták, hogy belehalt légúti sérüléseibe, amelyet a rendőrségi könnygáz okozott.
Az október 13-i események után a Kossuth téri demonstrálók közül többen azt állították, hogy kórházba szállítása után meghalt egy tizennégy év körüli lány, mert a könnygáz, amelyet a rendőrség a tüntetők feloszlatására vetett be, szétmarta a tüdejét. Ezt az állítást támasztotta alá egy e-mail is, amelyet az állítólagos áldozat édesapjának főnöke írt. Eszerint a valójában 16 éves kislány a MÁV kórházban halt bele a könnygáz okozta sérüléseibe.
Az eset kapcsán Szerdahelyi Szabolcs, a Deport '56 nevű szervezet elnöke november 18-án följelentést tett a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen rendőrök ellen, akik az októberi események során könnygázt használtak - írja a Népszabadság.
A lap értesülései szerint a MÁV Kórház vezetői közleményben cáfolták, hogy náluk könnygáz-használattal összefüggésbe hozható haláleset történt volna.
Az Index munkatársa telefonon elérte az apát, M. Györgyöt, aki az internetes lap szerint megerősítette, hogy a lánya valóban a könnygáztól halt meg, de azt is hozzátette, hogy ezt nem tudja orvosi látleletekkel bizonyítani - írja a Népszabadság.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgálata során kiderült, hogy a MÁV Kórházban október 23. óta tizenéves lány nem halálozott el. M. György fölvette a cége által kiutalt 300 ezer forint temetési segélyt, és eltűnt. Lánya él, a nagyszülők nevelik.
A férfi ellen feljelentést tettek csalás bűntettének megalapozott gyanújával feljelentést tettek, nyomozás még nem indult az ügyben.