2006. július. 14. 14:20 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 14. 14:11 Itthon

A határőrség és a rendőrség összevonásáról tárgyaltak

Egyeztető munkamegbeszélés kezdődött Bene László országos rendőrfőkapitány és Béndek József, a határőrség országos parancsnoka között pénteken a két rendvédelmi szervezet integrációjáról - erősítette meg a határőrség szóvivője.

Kovács Iván elmondta a megbeszélés részleteit a felek egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni. Béndek József, határőr altábornagy korábban az MTI-nek azt mondta, arról egyeztet Bene Lászlóval, hogy milyen ütemterv szerint hajtják végre a két szerv integrációjából adódó feladatokat.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter június 29-én, az Országos Rendőr-főkapitányságon tartott rendőrségi feladat-meghatározó értekezleten jelentette be, hogy a határőrségnek rendőrséghez történő integrációjával kapcsolatos javaslatokat augusztus 31-ig várja Bene Lászlótól, akinek Béndek Józseffel közösen kell kidolgoznia azokat.

A két szervezetnél már megkezdődött a belső munka a javaslatok kidolgozására. A rendőrségnél négy - a kommunikációért, a vidéki régiókért, a központi régióért felelős, valamint egy gazdasági - bizottság alakult. A határőrségnél a nagykanizsai, a balassagyarmati és a szombathelyi igazgatóságot zárják be.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.