2006. július. 05. 16:55 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 05. 16:49 Itthon

Címzetes főiskolai tanár lett Rudi Zoltán

Címzetes főiskolai tanárává avatta szerdán Rudi Zoltánt, a Magyar Televízió elnökét a Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF).

Vass László, a BKF rektora az MTI-nek elmondta: a címet oktatásirányítói tevékenységével érdemelte ki az MTV elnöke.  Rudi Zoltán két szakmai képzés kidolgozásában működött közre, az ő nevéhez kapcsolódik a televíziós műsorgyártó felnőttképzési program, és jelentős szerepe volt a  másoddiplomás képzésként induló televíziós újságírás tartalmi és a gyakorlati részének kidolgozásában.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.